fbpx

Funkcionális gyerekétkeztetés szívvel lélekkel

Dénes Dóra családi konyhája

  • Étrendtanácsadás
  • Rólam
  • Kapcsolat
  • 1 évtől Édesített Édesség Egyéb kategória Gluténmentes Szoptatás barát Születésnapra Tejmentes Torta ÜnnepiVárandós barát

    Kókuszos vaníliás torta szülinapra – egy kis csavarral

    mersetorta01_fin.jpg

    Egyik legszeretettebb kihívásom az egyszerűen készíthető, ünnepi sütemények, amelyek minél inkább allergénmentesek, hogy mindenki ehessen belőlük. Nem egyedi az esetem, hogy amikor épp a tojást választanánk szét, akkor két hadonászó gyereket kell szétválasztani, akik halálosan összevesztek egy lego autón. Utána már nagy egyetértésben túszul ejtenek egy doboz datolyát, amit épp használni akarnánk, majd a krém főzésének kritikus fázisában találják meg és szórják ezer felé apjuk csavargyűjteményét. Multi tasking életmód mellett nem fontos a francia cukrászat technikai és formai kritériumaira törekednünk. Ez, a kisgyerekes életvitelre szabott torta a kisfiam második születésnapjára készült. 

    Nemrég egy ovistárs családja költözött, és éppen arra a hétre sikerült megszervezniük, amikor három gyerekük közül kettőnek szülinapja volt, az új konyha pedig félkészen, sütő nélkül állt, lehetőséget adva a szárnyaló kreativitásnak és az otthon melegével sütésnek. Ez a valóságshow-ba illő történet az utóbbi idők legszebb példája.

    A marcipán fondantos, royal icingos Hello Kitty-s, karamellszálakból szőtt frászkarika cintányér torták csodálatosak, de könnyen elfelejti az ember felnőttkorára.

    Az anyánk madártejére, az apánk halászléjára (csak hogy nehogy megsértsem a hagyományos konyhai gendert) és a nagyanyánk beiglijére viszont emlékezni fogunk, ahogy a velük együtt adott gondoskodásra is. Hiszek benne, hogy a házi sütés nem elpocsékolt idő.

    De ha lehet egy kicsit spórolni azzal az idővel, pláne tekintve a körülményeket, az nagyon jó. Hálás vagyok a babnak, hogy főzött krém helyett vállalja, hogy sűrít, és hajlandó arra a kompromisszumra is, hogy édességekben semleges ízt képviseljen, és nincsenek kényes fázisai, különösebb igényei. Több alkalommal kevertem már tortakrémbe babot (ilyen a csokoládés változat, a kislányom kedvence), használom pohárkrémekbe is különböző módon ízesítve.

    A babnak, mint sütemény alapanyagnak hagyománya van a magyar konyhában.

    A huszadik század édességreceptjeit összegyűjtő Váncza süteményeskönyvben is szerepel, mint “olcsó házitorta”.  Főleg a gesztenye budget helyettesítére használták, sok esetben a libamáj paszulyt, vagy más hagyományos babot,  de piskótákhoz, tésztákhoz is működik. Mostanában főleg a vegán brownie-k, blondie-k tésztáját bolondítja az amúgy rostban gazdag és remek élattani hatásokkal bíró bab, ami tojás nélkül is jó állagot ad. Az már nem jellemző, hogy sokkal olcsóbb lenne a gesztenyénél, főleg, ha az egzotikus babokat vetjük be. Sok múlik azon, melyik fajtát választjuk.

    mersetorta03_fin.jpg

    A jégbabnak, vagy gyöngybabnak jellegzetes íze van, a sólet jobban áll neki, mint az édesség.  Fehérbabbal jobban járunk világos színű süteményeknél, de még jobb a virágbab, vagy a minél nagyobb szemű fehérbab.

    A vörösbab nagyon jó tápanyagforrás, A-vitamin és antioxidáns forrás, mexikói ételekhez,  vagy a Bud Spencer-cuisine alapételeihez remek, de a kínaiak tápiókagyöngyös édes vörösbablevese, vagy Tang Yuan nevű rizsgombócának édes tölteléke is mutatja a sokoldalúságát. Vörösbabos édességekben a legnagyobb sikere az ázsiai- és bioboltokban kapható, Japánból származó adzuki babnak van, amely gazdag B-vitaminforrás, vasat, magnéziumot tartalmazó hüvelyes, a makrobiotikus étrend egyik kedvelt alapanyaga.

    A fekete bab is kiváló antioxidáns-forrás, így akkor szívvédő és fiatalító hatású csokis desszertek készülhetnek belőle.

    Ezt a vaníliás tortát nagyszemű fehér babból készítettem a kisebbikem második születésnapjára.

    Egy napig áztattam, és jó egy órán át alacsony lángon főztem. Hagyhatjuk kicsit szétfőni, annál könnyebb lesz pürésíteni. Édesíteni lehet egy kis mézzel, szirupokkal, kinek mi tolerálható, én almacukrot használtam az íze miatt. A tésztába almát és kókuszvirágcukrot tettem, de abból sem kell sok (az édességeim kevésbé édesek a hagyományosaknál, ez tudatos). Díszítésképp pirított sós mazsolakrémet készítettem, az hozzáadott cukormentesen is határozott édességet képvisel. Jó tömény torta lesz, az tény, de zsúrokra alkalmas, és rostban, tápanyagban gazdag.

    Kókuszos vaníliás torta szülinapra

    Hozzávalók:

    Tészta:

    • 6 tojás szétválasztva
    • 15 dkg kókuszreszelék finomra darálva (nem zsírtalanított kókuszliszt)
    • 7 dkg hajdinaliszt
    • 1 nagyobb alma lereszelve
    • Fél kezeletlen citrom lereszelt héja és pár csepp a levéből
    • 1 kiskanál szódabikarbóna
    • Pici só

    Krém:

    • 20 dkg nagyszemű fehér bab
    • 1.5-2 dl kókusztejszín /kókuszkrém
    • 2-3 ek kókuszolaj
    • 70 ml almacukor (vagy más, szeretett szirup)
    • 2-3 kiskanál vaníliakivonat /esszencia
    • Pici só

    Díszítés:

    • 10 dkg mazsola
    • 2 ek kókuszolaj
    • 1 ek kókuszkrém (elhagyható, csak ha maradt a krémhez előkészített doboz alján)
    • Fél kiskanál só
    • 1 nagy marék málna

    Elkészítés:

    A babot egy napig áztatom, majd visszafogott lángon megfőzöm.

    Az almát meghámozom, lereszelem, a kókuszreszeléket ledarálom, hozzáadom a szódabikarbónát, sót, citromhéjat, és a tojásokat szétválasztom.

    A tojássárgáját a cukorral fehéredésig keverem, utána jöhet az alma, és a kókuszos keverék.

    A fehérjét egy kis sóval kemény habbá verem, majd óvatosan a tésztához keverem.

    Kapcsos tortaformához kör alakú sütőpapírt vágok, belerázogatom a masszát, és 180 fokos sütőben 15-17 percig sütöm.

    Amíg a tészta sül, a mazsolát pici zsiradékon megpirítom, majd egy kevés vízbe, vagy kókusztejbe beáztatom. Fél órát állhat, ha van idő rá.

    A babot a sziruppal, a kókuszolajjal, kókusztejszínnel, vaníliakivonattal simára botmixelem. A hűtőbe teszem legalább egy fél órára, hogy könnyebben kenhető legyen.

    A tortalapot félbevágom, az egyik lapot a tálaló edényre teszem. A  krém kevesebb, mint felével megkenem az első lapot, ráhelyezem a másodikat, és a krém nagyobb felével bevonom a torta tetejét.

    A mazsolát kókuszolajjal és a sóval együtt krémesre tudmixolom, apró gombócokat formázok belőle (habzsákkal is készíthető a díszítés), és a tortára pakolgatom a málnával együtt.

    Dénes Dóra

    Dénes Dóra vagyok, funkcionális táplálkozási tanácsadó és receptfejlesztő. Érdeklődésem középpontjában a gyógyító étrendek és tápanyagok állnak, a gyerekek egészségének megalapozása az étkezési szokásaikon keresztül, és a különböző étrendi szükségletek összehangolása családon belül.

    Étrend tanácsadás

    Étrend tanácsadás

    Reform ételek, fura alapanyagok az élelmiszerlistádon - segítek, hogy ne korlátozást, hanem lehetőségeket és örömöt hozzanak neked és a családodnak. Ha egészségügyi okokból, családtagod miatt, vagy babavárás, szoptatás, hozzátáplálás miatt nagy elhatározásra jutottál, számíthatsz rám.

    @edespofablog

    Followers