fbpx

Funkcionális gyerekétkeztetés szívvel lélekkel

Dénes Dóra családi konyhája

  • Étkezési tanácsadás
  • Tudástár
  • Rólam
  • Kapcsolat
  • AIP-barát Alacsony hisztamintartalmú Baba verzió Családnak Egyéb kategória Gluténmentes Hozzátáplálás Immuntámogató IR-barát Leves Maradékmentő Maradékmentő Mindenmentes Négyévszakos Rostban gazdag Szoptatás barát Tejmentes TojásmentesVárandós barát

    Újrahasznosító lila leves – variációk és baba változat 

    Meglepődtem, mennyire jól működik a lilakáposztától élénk krémleves. Azóta többször is visszatért. 

    Kacsasült, párolt lilakáposzta, pirított burgonya – közérthető, szeretett kombi, nekem is gyerekkorom íze. Szeretek többet készíteni belőle, hogy maradjon másnapra is. Egyszer viszont a köret makacsul tartotta magát a hűtőben, csak nem bírt elfogyni. 

    A kacsasült lerágott csontját sokszor félretesszük, csontlevet főzünk belőle főzelékhez, krémleveshez.  Most is. Adott tehát egy csontlé, a már élete zenitjén túli balzsamecetes lilakáposzta maradéka, meg egy marék krumpli. Fogyjatok el most mind! Hagymát, gyömbért, fokhagymát  aprítottam, hámoztam egy kisebb batátát.  Kacsazsíron elindítottam a hagymát és gyömbért, majd hozzákevertem a batátát és fokhagymát, forgattam, sóztam, felöntöttem csontlével,  puhára főztem. Hozzákevertem a lilát, és a halvány sárgát, egy kis bazsalikommal,  kakukkfűvel fűszereztem, majd az egészet krémlevessé turmixoltam. 

    Na ez érdekes lesz – gondoltam. Vagy rám marad az egész, vagy másnap majd próbálkozhatok azzal, hogy tócsnit készítek belőle, mert legtöbbször az a végső mentő ötletem, ha valami már semmi sem akar elfogyni.

    De ebből a levesből alig maradt nekem, olyan ütemben kopott. Azóta is –  kisebb változtatásokkal – többször bizonyított a címvédő “lila leves.”

    Mikortól ehetik a babák?

    Azért is bízom benne, hogy jó ötletet tudok adni, mert a  lila vagy vöröskáposzta nem egy könnyen variálható zöldség, és a hozzátápláláskor bevezetni sem a legegyszerűbb. A hozzátáplálási táblázatok a 9-10. hónapra teszik az optimális bevezetését.

    Nálunk ebben az időben meggyes püréként, pulykafasírt köreteként ment a legjobban. BLW-s babák korábban is szokták kapni. A számukra a levelek nagyobb négyzetre vágva, párolva megfoghatók. 

    Később sütőben sütve, gránátalmával, tört mogyoróval is remek. Zöldség partnerként jól megvan a burgonyával, batátával, sárgarépával és minden egyéb gyökérrel. A gyümölcsök közül az almát, körtét, bogyósokat szereti a legjobban. 

    Mi jót tud a káposzta?

    A dinsztelt vagy párolt káposztán kívül is érdemes foglalkoztatni, mert jó tápanyag forrás. Például párolva feta sajtos szendvicskrémként, vagy tejmentes változatban humuszhoz turmixolva szuper. Meg persze salátákhoz aprítva, nyersen.

    Fellelhető benne kálium, kalcium, foszfor, vas, még egy kis jód és kén is. A vitaminok közül A-, B-, C-, K- és U-vitamin. Az mi? Valójában egy aminosav származék, a metionin aktivált formája. Vízoldékony, és neve az ulcer, azaz fekély szóból származik. Sejthártya védő hatású, óvja a bél- és a gyomor nyálkahártyáját, ezzel segít csökkenteni a gyulladást a bélrendszerben, és gátolhatja a fekélyesedést. Serkenti a salaktalanító folyamatokat is, és a gyomorsavtermelés szabályozására is hatással van. A káposztán kívül a spenótban, pakchoiban, spárgában, paradicsomban, és almában is van, és leginkább nyersen érvényesül, így szokták például a káposztalevet ajánlani. Virulens lila színét a flavonoidok közé tartozó antociánok adják, amelyek érvédő hatásúak.  

    Variációs lehetőségek a lila leveshez: 

    • Ha maradék dinsztelt káposztából készül, akkor csak egy zöldséglevet kell főzni hozzá. Indulhat hagymán, jó ha kerül bele fokhagyma, krumpli, esetleg egy kisebb zeller darab. 
    • Ha kacsa lakomából maradt meg a párolt káposzta, akkor a lerágott kacsa csontokból főhet hozzá alaplé. Úgy gazdagabb lesz az íze. 
    • A leves készítésének első lépése lehet 2-3 centi gyömbér pirítása. Felvidítja a káposzta ízeit. 
    • Könnyebben őrzi édeskés jellegét, ha egy kisebb batátát főzünk a levesbe. 
    • Ha minden megpuhult, tehetjük bele a maradék káposztát, és egy rottyantás után turmixolható a leves. 
    • Fontos ízesítő még a balzsamecet. A főszereplő színanyagai az ecet hatására pirosabbak lesznek, így a leves fáradt lila helyett a bíborba hajlik tőle. 
    • Tovább színezni egy kisebb darab céklával is lehet. A mennyiségre ügyeljünk, ha az ifjúság kényes a cékla ízére, mert át tudja venni az uralmat.  Egy kisebb fél cékla a levesbe főzve bőven elég. 
    • Ha nincs maradék, és a nulláról indítjuk a levest, akkor egy jó kombó: gyömbér, hagyma, fokhagyma, egy kis darab sárgarépa karikázva, vagy batáta, lilakáposzta aprítva,  kisebb darab krumpli, só, borsika, esetleg tört boróka, kakukkfű, oregánó. 
    • Ha krémesebbé tennénk, egy egész hagymát felezve belefőzhetünk a zöldség alaplébe, és a végén azt is turmixoljuk. 
    • Fűszerei: szereti a borókabogyót, a gyömbért, a kakukkfüvet, oregánót. Lehet szegfűszeget is beletenni nagyon mértékkel (nálunk az nem jött be), mert hajlamos uralomra törni. A szerecsendió, a krémlevesek barátja itt is jól jön.  
    • A baba változata annyi, hogy kevesebb fűszerrel készül, és fokhagyma nélkül. Lejjebb részletesebben. 

    Ha nem újrahasznosított ételből készül, akkor íme egy recept:

    Lilakáposzta krémleves 

    Hozzávalók 4 személyre:
    • ½ normál lilakáposzta, vagy 1 darab kisebb 
    • 1 nagyobb burgonya vagy 2 kisebb
    • 2 hagyma
    • 1 fokhagyma
    • Fűszerek: 1 tk vagy ek balzsamecet, 1 cm gyömbér, 1-2 borókabogyó, 1 kk borsikafű, és kakukkfű, oregánó, só ízlés szerint
    • Olaj vagy kacsazsír a pirításhoz 
    • Zöldség- vagy csontalaplé, ha egyik sincs: víz
    • Opcionálisan tejszín vagy rizstejszín, zabtejszín, ahogy az étrend engedi (de nélkülük is rendben van a leves)
    • Ha édesség kell még hozzá, egy fél alma jól jöhet. 

    Feltétek: kruton vagy puffasztott kukorica, cirok, bármi, vagy felkockázott sárgarépa, karalábé, és egy kis zöld levél

    A baba váltotathoz: 

    • 1 marék aprított lilakáposzta
    • 2 ek felkockázott burgonya
    • 2 ek felkockázott batáta
    • ½ vöröshagyma
    • Fűszerek: pár facsarás citrom, minimális gyömbér, csipet kakukkfű, 1 kk kacsazsír
    • Zöldség- vagy csontalaplé, ha egyik sincs: víz

    Elkészítés:

    A hagymákat megtisztítom. Az egyiket felezem, a másikat aprítom. A fokhagymát, gyömbért is. A káposztát vékony csíkokra vágom (a torzsája zöldség alaplevekhez felhasználható), a krumplit, batátát tisztítom, kockázom. A babának félreteszek a káposztából, krumpliból, batátából, és egy fél hagymát. 

    A családnak olajon vagy kacsazsíron elindítom a gyömbért és hagymát, majd lassú lángon a káposztát is hozzáteszem, párolom, gyakran forgatom. Ha puhul, mehet hozzá a fokhagyma, és pár forgatás után a krumplik és a fél hagyma is. Sózom, fűszerezem, felöntöm zöldség vagy csontalaplével, és fedő alatt puhára főzöm. Jöhet a botmixer, balzsamecet, tejszín, ha szükséges, és a választott feltétek. 

    A babának egy kis fazékban csont- vagy zöldségalaplében megpárolom a zöldségeket: aztán fűszer, botmixer, pici kacsazsír. 

    Hogyan tudnád jobban megszeretni és változatossabban elkészíteni a zöldségeket? Hogyan tudnád elérni, hogy a családod is értékelje? Hogyan tudnád azt a kevés idődet beosztani a kitalálásra, beszerzésre, főzésre?  Étrendtanácsadásomon örömmel segítek. Ha pedig családi receptekre, inspirációra van szükséged, kövess Facebookon, Instagramon!

    Dénes Dóra

    Dénes Dóra vagyok, funkcionális táplálkozás tanácsadó, természetgyógyász, fitoterapeuta. Érdeklődésem középpontjában a gyógyító étrendek és tápanyagok állnak, a gyerekek egészségének megalapozása az étkezési szokásaikon keresztül, és a különböző igények összehangolása családon belül.

    Étrend tanácsadás

    Étkezési tanácsadás

    Megújult menütervező koncepciómmal időt spórolok, hogy egészséges, változatos ételeket tudj főzni a sűrű mindennapokban. Ha az egészségbeli okból, vagy babavárás, szoptatás, hozzátáplálás miatt nagy elhatározásra jutottál, számíthatsz rám. 

    Étkezési tanácsadás

    Megújult menütervező koncepciómmal időt spórolok, hogy egészséges, változatos ételeket tudj főzni a sűrű mindennapokban. Ha az egészségbeli okból, vagy babavárás, szoptatás, hozzátáplálás miatt nagy elhatározásra jutottál, számíthatsz rám.

    @edespofablog

    Followers