fbpx

Funkcionális gyerekétkeztetés szívvel lélekkel

Dénes Dóra családi konyhája

  • Étrendtanácsadás
  • Rólam
  • Kapcsolat
  • Egyéb kategóriaGombócból is sok

    Jóllakottság, boldogság: tejserkentő szupergolyó

    tejszaporitogolyo.jpg

    Amikor közeledett a szülésem ideje, a fészekrakási ösztön helyett két gondolat lelkesített. Az egyik, hogy végre újra viselhetem egy barátnőmtől kapott, türkizkék amazonit karkötőt, ami állítólag a szülő nőt erősíti (azok mellett az alkalmilag termelődő superwoman hormonok mellett, amelyek aztán sajnos nyomtalanul eltűnnek). A másik lelkesítő tényező pedig az volt, hogy máris megrendelhetem a családomtól a tejserkendő szupergolyókat, amelyre első szülésem után, a nehezen induló szoptatás idején kattantam rá. Amellett, hogy jobban hat, mintha egy csapat brit egyetemista csak erre inna a Kazinczy utcában, nagyon finom, és addiktív. És abban az időszakban, amikor a női ego feloldódik a hozamokra épülő csecsemőgondozási agrárpolitikában, ennyi kényeztetés minimum jár az anyáknak.

    Az eredeti recept szerint részben többféle gluténtartalmú gabona, barnacukor és vaj együttes erővel hat a sikerért. Nálam ezek közül egyik összetevő sem játszhat, egyedi összetételt kellett családilag kifejlesztenünk. Kísérleteztünk változó arányban kölespehellyel, hajdinapehellyel, rizspehellyel, végül a gluténmentes zabpehely hatott a legjobban. Az édesítők közül a méz és az almaszirup vált be leginkább, a vaj helyett pedig a kókuszzsír, mint mindig.

    Nem egyedül voltam tesztszemély.

    Azóta több barátnőmnek is ajándékoztam szülés után egy doboz golyót, és csupa jó visszajelzést kaptam.

    A saját recept előtt íme egy bónusz glutén- és laktózmentes, kalciummal dúsított verzió Péter Annától, a Malackaraj alapítójától: 50 dkg darált mák+zabpehely tetszőleges arányban, 15 dkg méz, vagy gyümölcsszirup, 15 dkg kókuszzsír, kezeletlen citromhéj, citromlé. És ha még felesben diót is keverünk bele, nevezhetjük szoptatós flódninak.

    Tejserkentő szupergolyó

    Alaprecept:

    • 40 dkg gluténmentes zabpehely
    • 15 dkg kókuszzsír
    • 15 dkg édesség (méz+almaszirup)
    • 10 dkg kesudió
    • Víz, vagy natúr almakompót leve
    • Egy kis őrölt fahéj, és ha gazdagítanánk még: 1-2 evőkanál szőlőmagolaj, vagy mákolaj

    Elkészítés:

    A zabpelyhet és a kesudiót a férjem ledarálta, és serpenyőben folytonos kevergetés mellett barnára pirította. A forró gabonára öntötte a szilárd kókuszzsírt, ami így könnyen felolvadt, majd hozzákeverte a mézet, az almaszirupot, és a fahéjat. Ez így egy tömböt alkot, ezért vizet, vagy almakompótlevet érdemes hozzáönteni, hogy formázható legyen a massza. Végül vizes kézzel golyókat gyúrt, és behozta a kórházba. Zárható dobozban a golyók elméletileg hetekig elállnak, de nálam nincs idejük erre.

    Dénes Dóra

    Dénes Dóra vagyok, funkcionális táplálkozási tanácsadó és receptfejlesztő. Érdeklődésem középpontjában a gyógyító étrendek és tápanyagok állnak, a gyerekek egészségének megalapozása az étkezési szokásaikon keresztül, és a különböző étrendi szükségletek összehangolása családon belül.

    Étrend tanácsadás

    Étrend tanácsadás

    Reform ételek, fura alapanyagok az élelmiszerlistádon - segítek, hogy ne korlátozást, hanem lehetőségeket és örömöt hozzanak neked és a családodnak. Ha egészségügyi okokból, családtagod miatt, vagy babavárás, szoptatás, hozzátáplálás miatt nagy elhatározásra jutottál, számíthatsz rám.

    Étrend tanácsadás

    Reform ételek, fura alapanyagok az élelmiszerlistádon – segítek, hogy ne korlátozást, hanem lehetőségeket és örömöt hozzanak neked és a családodnak. Ha egészségügyi okokból, családtagod miatt, vagy babavárás, szoptatás, hozzátáplálás miatt nagy elhatározásra jutottál, számíthatsz rám. 

    @edespofablog

    Followers