
Az óvodáig megúsztuk a válogatást. Azóta tesztüzemmódban sorra megjelennek nálunk is az ovistársak inspirálta étkezési bolondériák, hogy például a Szofi üresen eszi a tésztát, hogy a Lencsi nem szereti a sárgarépát, és ezek, mint komoly hivatkozási alapok szerepelnek. Új szabályok formálódnak, és ha már a sárgarépát említettem, az egy ideje vagy nyersen, vagy sütőben sült verzióban működik, levesben főve, vagy párolva semmiképp. Főzelékként ínyenc fűszerekkel? Felejtsd el! A zellerre egyelőre még nem vonatkoznak új irányelvek, úgyhogy kihasználom az alkalmat, és bedobok a kicsinél és nagynál is sikeres verziót.
Van egy régi kedvenc babaételünk, amelyet a nagyobbik kosztos szeretett egy időben: a kókusztejben párolt édesköményes zellerpüré bármikor bevethető volt. Most a kicsinek is el szerettem volna készíteni, de úgy, hogy abból a nővére is kaphasson a korának és igényeinek megfelelő verziót. A húsért odavannak, különösen gombóc formátumban, a zeller meg itt nem adja ki a jellegzetesen kesernyés ízét, úgyhogy ez abszolút baba- és ovisbarát fogás lett.
Húsgombócok kókusztejes zelleres szósszal – gyerek + baba verzióban
Hozzávalók: 2 bő gyerekadag
- 30 dkg darált hús (mondjuk pulykacomb)
- Duplo kockányi hagyományosan füstölt, tartósítószer- és nitrátmentes szalonna
- 1 kis fej lilahagyma
- 2 kicsi, vagy 1 nagyobb vöröshagyma
- 2 kicsi gerezd fokhagyma
- 1 ek hajdinaliszt
- Fűszerek: friss, vagy szárított zsálya, kakukkfű, őrölt koriander
- 1 kis zeller
- 2-2.5 dl kókusztej
- Egy kis hús, vagy zöldségalaplé
- zsiradék a pirításhoz
Elkészítés:
A sütőt 170 fokra kapcsolom.
A húsgombóchoz megtisztítok és apróra kockázok egy lilahagymát, fokhagymanyomóval átpréselem az egyik fokhagymát, megmosom és apróra tépkedem a zsályát, belemorzsolom a kakukkfüvet, ha szárított, és a lehető legapróbbra kockázom a szalonnát. Ez utóbbit még nem keverem hozzá, mert a babaverzióból ki fogom hagyni.
A zöldség és fűszermixszel átgyúrom a darált húst, és a babának formázok belőle néhány gombócot. A maradékhoz keverem hozzá a szalonnát, és a nagyobbik gyereknek is megcsinálom a gombócokat, tepsire rendezgetem.
Nagyjából 20 perc alatt készre sülnek.
A zellert megpucolom, felkockázom, a kókusztej egy részével, és egy kis alaplével felteszem főni. Ha megpuhult, pürésítem. Kiveszek belőle egy adagot a babának, ezt így a gombócokkal együtt 7-8 hónapos korától eheti.
Megtisztítom, és kockázom a vöröshagymát, felaprítom a fokhagymát. Zsiradékon sokáig dínsztelem a hagymát, ha kell, egy kis vizet hozzáadva, hadd essen össze, és legyen édesebb. Ezért mehet bele nagyobb hagyma is. Beleforgatom a fokhagymát, egy kis őrölt koriandert adok hozzá, belekeverem a zellerpürét, picit sózom, ha kell, és felütöm a maradék kókusztejjel.
Köretként rizs, hajdina, köles, quinoa is passzol, amihez van kedv.
Gombócmánia:
Húsgolyó arabosan sütőtökös paradicsomszószban
Háromféle édes rizsgolyó egy alappal
A legkisebbeknek: gyümölcsös hajdinagolyó