Vannak mérföldkövek az életben. A matek érettségit például annak tekintettem, de az első sátrazós fesztiválozást, és az első saját paradicsomszószos spagettimet is. Hasonlóan izgultam az elsőként rendezett szülinapi gyerekzsúr előtt is, amire csupa színes és egészséges ételt terveztem. Kislányomnál az ötödik szülinap lett a mérföldkő, ami előtt kérte, hadd hívjon meg az óvodástársai közül néhányat, és azoknak a kistestvéreit, és szüleit is. A csapat 2-42 éves korú, tejérzékenységgel és vegánsággal is gazdagított, színes társaság lett, és ez bizsergetően hatott az alkotókedvemre.
Gyerekkorom születésnapi zsúrjain becukrozva pörögtünk, és a filmélményeim alapján is úgy képzeltem, egy menő gyerekbuli tíz köbméter lufiból, és alapterületben hasonló édességből kell, hogy álljon. Fújtuk is a lufikat, és készültem arra, hogy lesz gyurmázás, gyöngyfűzés, legózás, boszorkánylépcső-hajtogatás, még diszkót is terveztünk a nappaliban. Mindezek fele valósult meg, mert végül a kertben bicikliztek, tollasoztak, hintáztak, rohangáltak homokozólapátokkal, de a vércukorszintjük az eredeti szándéknak megfelelően, viszonylag harmonikusan alakult.
A főzés nálam élet-halál kérdése, komolyan veszem és mindig izgulok miatta. Bár azt az elhatározásomat rendszerint tudom tartani, hogy egyszerű fogásokat készítsek, jellemzően elúszom velük. Képtelen vagyok rendet tartani főzés közben, és az idő nagy része előkészítéssel és a romok eltakarításával telik. Most is tudtam, hogy belecsúszom ebbe, és átfutva a listámat (az alapanyagok előkészítési sorrendjét, a készítések fázisait, és a sütőbeosztást szoktam igen elnagyoltan összeírni a telefonomba) egy nappal a parti előtt töröltem a saját készítésű, kukoricalisztes tortillát és a céklafasírtot. Végül ez a menüsor maradt:
Mártogatósok
Citromfüves bazsalikomos, zöldborsós mártogatós
Ezt a verziót készítettem több bazsalikommal megdobva, mert hirtelen lett ősz, és sürgősen szüretelni kellett a zöldfűszereket, nehogy tönkremenjenek. Az egész hét tematikus bazsalikomos hét volt, tettem még a lencsecurry-jükbe, smoothie-jukba is.
Sült kápiás padlizsánkrém
Hozzávalók
- 2 padlizsán
- 2 vöröshagyma
- 1 kápiapaprika
- 1 fokhagyma
- olívaolaj
- citromlé
- 1 tk római kömény
- 2 ek tahini
Elkészítés
A mártogatósok mellé sárgarépát és kígyóuborkát daraboltam, és rizstallért és kölesgolyót készítettem ki. A kölesgolyó remek találmány, a legtöbb gyereknek tetszik. Hozzátápláláskor az első rágcsálnivalók egyike, többnyire konszenzusosan egészséges. Két éve egy alkalommal szennyezés miatt visszahívtak néhány, organikusnak jelölt Tesco-terméket, és az sokakban fel is vetette a kérdést, valójában hogyan készülnek az extrudált gabonatermékek, és mennyire megbízhatók. Az abonett és kölesgolyó gyártásáról az Így készült oldalon látható egy videó.
Tipp: Puffasztott nassokat önmagukban, illetve egyszerre nagyobb mennyiségben nem célszerű enni. A gyerekek főleg megérezhetik azt, hogy miután a gyomorban a savas kémhatású gyomornedvből megszívta magát, azt továbbítja a további bélszakaszokba, ahol pedig lúgos a kémhatás.
Saláta
Sült bébirépa rukkolával
Sült bébirépa rukkolával
Hozzávalók
- 20 dkg bébirépa
- 1 vöröshagyma
- 2 marék rukkola
- negyed marék tökmag, néhány ág kakukkfű
- Olaj a sütéshez
- Pici só, citromlé, vagy balzsamecet, tökmagolaj
Elkészítés
A bébirépát és a megtisztított hagymát kevés olajjal meglocsolva 200 fokos sütőben megsütöttem. A tökmagot serpenyőben megpirítottam. Amikor minden kihűlt, a hagymát felaprítottam, és a többi alapanyaggal összedobtam a salátát.
Főétel
chili con carne vega módra
A többi összetevő inkább ötletszerű volt. Vittem tehát az egy kiló főtt bab szűk harmadát, és ezeket tettem hozzá: A főfogás a párom fantasztikus chili con carnéja volt marhahússal, fűszeresen. 1 kiló vörösbabbal (illetve annak kevesebb, mint harmadát einstandoltam), majdnem másfél kiló darált marhanyakkal készítette, sárgarépéval, friss paradicsommal, zöldfűszerekkel, érlelt pásztorsajttal, és külön csípős chiliszósszal. Ennek a vegán és gyerekbarát verzióját Kristóf konyjájának azon ötlete alapján készítettem, hogy a babok jólétéről gondoskodó hús hangulatát a padlizsán képviseli.
mi a neve az ételnek végülis?
Hozzávalók
- 1 vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 db padlizsán
- Kb 80 gramm fél napig áztatott, majd megfőzött mungóbab (vöröslencse is tökéletes erre a célra)
- 2 dl sűrített paradicsomlé
- 5-6 db érett paradicsom
- 7 db aszalt paradicsom
- 1 tk nagyon klassz kakaópor
- 1 babérlevél
- 2 ág kakukkfű
- 6-8 levél bazsalikom
- Só, római kömény, fahéj, kurkuma
- Friss koriander (nagyon moderáltan, mert a gyerekek egy része utálja)
- Citromlé, vagy egy pici balzsamecet, olívaolaj
- 1 kis marék szezámmag, mandula, kesudió keveréke
- Pár szem fekete himalája só (amelyiknek kénes termálfürdő illata van)
Elkészítés
Zöldségalaplevet is készítettem 1 vöröshagymával, egy sárgarépával és egy negyed zellerrel, szemes borssal, szerecsendióvirággal.
A vegán egytálételekhez legtöbbször sütni, majd hámozni és aprítani szoktam a padlizsánt. Ezt most elfelejtettem, és idő hiányában az olajon hagymán megdínsztelt hagymára, fokhagymára, aprított aszalt paracsicsomra dobtam rá puhulni apróra kockázva. Utólag is megerősíthetem, hogy sütve gazdagabb ízt ad.
A padlizsánt alaplében puhítottam, aztán hozzáadtam a hámozott és kockázott paradicsomot, átkevertem néhányszor, aztán a sűrített paradicsomlevet, a porfűszereket és a kakaóport. A babok következtek, azzal is hagytam egyet rottyanni, majd a tűzről levéve beletépkedtem a zöldfűszereket, tálaláskor kapott egy kis olívaolajat, és koriandert.
A szezámmagot és a sót ledaráltam, a többi magot darabosra, nem túl finomra törtem és a két komponenst összekevertem. Ez a szórás egy picit a reszelt parzemánra emlékeztet.
Tipp: nem jött össze a házi tortilla, ezért enyhén sózott bio kukoricatortillát szereztem hozzá a DM-ben.
Édességek
Kakaós, gyümölcsös hajdinagombóc
Ezt, a babakorra kitalált használtam egy kicsit továbbgondolva.
Kakaós, gyümölcsös hajdinagombóc
Hozzávalók
- 30 dkg (3 óráig áztatott) majd egy fahéjrúddal félig rizstejben, félig vízben főtt hajdina
- 2 érett babán
- 4-5 szem aszalt datolya minél apróbbra vágva
- 1 alma héjastul lereszelve
- Kb öt evőkanál finomra tört zabpehely
- 1 evőkanál mandulaolaj
- 4 evőkanál kakaópor
- Fél marék aszalt, áztatott goji bogyó
- Őrölt kardamon, szerencsendió, vanília, fahéj
A gombócok meghempergetésére kb 30 gramm kókuszreszeléket készítettem egyszer átdarálva, illetve 30 gramm pirított és darált diót egy pici fahéjjal elkeverve.
Vaníliás batátakrém kekszmorzsával és bogyós gyümölcsökkel
Vaníliás batátakrém kekszmorzsával és bogyós gyümölcsökkel
Hozzávalók
- 5 db batáta
- Egy doboz (nagyjából 400 gramm) krémes kókusztej
- Vaníliaesszencia szemtelen mennyiségben
- 15 dkg rizsliszt (barna-fehér keverék is lehet, de a fehér szerepeljen nagyobb arányban)
- 10 dkg apró szemű zabpehely
- 5 dkg darált kesudió, dió, vagy mandula
- Fél marék áztatott, majd pépesített mazsola
- Kb 4 evőkanál kókuszzsír, vagy más olaj, esetleg vaj, ha nincs érzékenység
- Pici só, őrölt fahéj
- 3 marék friss vagy mirelit bogyós gyümölcs: áfonya, ribizli, szeder, vagy meggy, de őszi-téli verzióban narancs, körte, szilva, sült birsalma is remek
Elkészítés
Elkészítés
A kekszmorzsához az alapokat kézzel jól összedolgoztam, hogy rusztikus morzsa legyen, és egy sütőpapíron elterítve 160 fokon ropogóra sütöttem jó 30-40 perc alatt.
A sütőt 200 fokra állítottam, és a batátákat jól megsikálva, egy kis olajjal megkenve, a héjukban puhára sütöttem. Amikor kihűltek, meghámoztam, és elkeverve a kókusztejjel jó krémesre turmixoltam, és megkínáltam vaníliával.
Egy nagyobb tál aljára terítettem egy adag batátás krémet, rá gyümölcsöt szórtam, majd kekszmorzsát, és így rétegeztem tovább a készlet erejéig.