fbpx

Funkcionális gyerekétkeztetés szívvel lélekkel

Dénes Dóra családi konyhája

  • Étkezési tanácsadás
  • Tudástár
  • Rólam
  • Kapcsolat
  • Egyéb kategória Szoptatás barát TudástárTudatos táplálkozás

    Tudtad az anyatejről? Mi mindent tud a világkedvenc superfood?

    Ökológiai lábnyom nélkül, csomagolásmentesen elérhető világklasszis étrendkiegészítő – miért ne hagyd, hogy azt mondják, már nem tápláló a babádnak?

    “Fél éves kor után már nem annyira tápláló az anyatej”. “Ahogy nő a baba, úgy lesz egyre kevésbé szüksége anyatejre.” Ismert érvek, amelyekkel sokakat sikerül is lebeszélni arról, hogy féléves koron túl, a hozzátáplálás kezdetétől folytassák a szoptatást. Az már széles körben rögzült, hogy a szilárd ételek bevezetéséig a legfontosabb táplálék a baba számára, de utána miért nem tápláló már? Az aminosavak, antitestek, ásványi anyagok felfalják egymást benne, vagy csak elpárolognak? 

    A WHO ajánlása szerint az első fél évben a kizárólagos anyatejes táplálás (emellett vízre sincs külön szükség) optimális a csimotáknak, majd onnantól kiegészítő táplálékként kínáljuk 2 éves korig, vagy akár azon is túl is. 

    A kiegészítő táplálék a lényeg. A multivitamint sem fő fogásként fogyasztjuk, és minden hazánkban forgalmazott étrendkiegészítő csomagolásán olvashatjuk, hogy szedése nem helyettesíti a vegyes étrendet. No hát az anyatej is hasonló szerepet képes betölteni azután, hogy a baba már ismeri a különbséget szoptatás és étkezés között. 

    Az anyatejes táplálás jóságai közt igazolták már többek közt a Probit (a szoptatás ösztönzésére végzett intervenciós vizsgálat) illetve más kutatásokban: 

    • Csökkenti a szív és érrendszeri betegségek kockázatát 
    • A túlsúly és cukorbetegség kockázatát is
    • Védelmet nyújt az allergiákkal szemben
    • Segíti az agy és idegrendszer fejlődését, a tanulási képességet, intelligenciát
    • Az anyatejes babák körében a súlyos fertőző betegségek miatti halálozási arány alacsonyabb 
    • Az anyák számára is védelmet nyújt a szoptatás: például többféle daganatos betegség kockázatát csökkenti 

    Gyerekágyas ételek új kismamáknak

    De nem mindig sétagalopp

    A szoptatás persze nemcsak táplálást jelent, hanem lelki köteléket, megnyugvást, biztonságot, rituálét. Mindenkinek megvannak a hozzá fűződő érzései és nehézségei is. Én például az első szülésem után sokat küzdöttem, hogy szoptatni tudjak. Nehezen indult, naponta órákat fejtem, szaporítottam különféle módszerekkel, fájt, gyulladt, csomósodott a mellem, jó néhány tankönyvi nehézséget produkáltam. Több mint egy hónap alatt sikerült rendesen bebikázni a manufaktúrát, és azóta összesen több mint hat éven át szoptattam a három fiókát. Az elválasztás ideje is ritkán saját döntés kizárólag. Van, akinek korábban abba kell hagynia, és van, akinek később, mint jól esne.

    Az anyaság csodás velejárója nem mindig földön túli boldogság. Kisebb-nagyobb árat fizetnek érte a nők: én is.  A hosszan tartó szoptatásban a szervezet akár éveken át  adakozó üzemmódban van, fárad, merül, muszáj tölteni vitaminokkal, ásványi anyagokkal, lazító tevékenységekkel. A nyugodt éjszakák is tudnak hiányozni.

    A változó anyatest elfogadása is nehéz tud lenni. Van, akinek a szervezete tartalékol, én az ellenkezővel küzdöttem: fogytam zsírból, izomból is. A mellek méretének, formájának változásai is tapintatlanul tudják mutatni, mennyi időt húztunk le a humán tejiparban. De közben egy nagyon komoly befektetést teszünk a baba hosszú távú egészsége érdekében. 

    Hogyan? Mit tartalmaz az anyatej? Hogyan képződik? Hogyan építi az immunrendszert? Hogyan véd?  Hogyan áll össze az íze, és az miért finom a babák számára? 

    Hogyan tud változni az összetétele? 

    Komplex hormonális működés eredményeképp a baba szükségletei szerint alakul. A szülést követő napok sűrű, krémes előteje a colostrum gazdagabb fehérjében és ásványi anyagokban (főként kalciumban, káliumban, nátriumban) , és nagyobb koncentrációban tartalmaz tettrekész immunglobulinokat, hogy az újszülött túlélési esélyét növelje. Az érett tej hígabb, de  zsír és szénhidrát tartalma erősebb. 

    Olyannyira intelligens turmix, hogy napszaktól függően és egy-egy szoptatáson belül is változni tud az összetétele. A tejleadó reflexre elsőként  hígabb  tej ürül magasabb laktóz tartalommal, amely a szomjoltó része a menünek, majd a szoptatás második felében érkezik a zsírban és kalóriában dúsabb desszert. A hasfájós babák esetében úgy vélik, a szomjoltó tej fokozza a diszkomfortot, ezért szokták javasolni, hogy az anya masszírozza át a mellét szoptatás előtt, így a szomjoltó és a desszert tej jobban keveredik. 

    Miért olyan zsíros? 

    A lefejt anyatejen egy kis állás után látszik, hogy  tartalmas, zsíros.  A makrotápanyagok arányában a legnagyobb rész a zsír, 39% körüli a szénhidrát tartalom, a fehérje aránya a legalacsonyabb,  7 % (összehasonlításképp a tehéntejé 19%). A zsírsav összetétele igen vegyes, nagy részét hosszú láncú SAFA (telített zsírsavak) és egyszeresen telítetlen zsírsavak, azaz MUFA teszik ki. Ezek a sejtmembáronokat alkotó zsírsavak. Többszörösen telítetlen zsírsavak (pl. arachidonsav) is jellemzőek, amelyeknek szerepük van az idegrendszer és a retina fejlődésében. A rövid és közepes láncú telített zsírsavai pedig az agyat tápláló ketonokká alakulva az agy növekedését segítik.

    Milyen fehérjék alkotják? 

    Összetételében a kazein és a laktalbumin fehérjék a jellemzők ( a tehéntejben laktoglobulin is van, aminek szerepe van a tejallergiás reakciókban. Vélhetően az eltérő fehérje-összetétel az egyik oka annak, hogy a tehéntejre lehet egy baba allergiás úgy is, ha az  anyatejet jól emészti). Fehérje építő aminosavakat is tartalmaz.  

    A fehérjék közt egy izgalmas figura a lactoferrin, amelynek az előtejben a legmagasabb a koncentrációja. Többek közt szerepe van az anyagcserében, az immunrendszer, a bélflóra, a csontvázrendszer építésében és karbantartásában. Immunfunkciókat stimulál és vas-kelát képző képessége miatt a vérszegénység megelőzésében is jeleskedik. Saját kötődési helyei vannak az emésztőrendszerben, jótékony hatású baktériumok képződését segíti. 

    Milyen a szénhidrát összetétele? 

    Ismert, hogy a vezető szénhidrátja a laktóz. A tehéntejhez képest az anyatejben nagyobb arányban jellemző, az íze is édesebb.  A laktáz enzim bontja, amely a kisbabák szervezetében működik, a későbbi időkben már kevesebb ember szervezete termeli. A tejcukor két monoszachariddá bomlik, amelyekből a glükóz energiát ad, a galaktóz építőköve az idegrendszer felépítésében résztvevő galaktolipideknek. 

    A szénhidrátok közt érdekesség az immunrendszer számára: az anyatej rost tartalma

    Az immunrendszer szempontjából egy szénhidrát csoport különleges: a HMO, azaz az anyatej-oligoszacharidok, amelyek 0.12-0.15 g/100 ml arányban jeleskednek. Ezek nem magát a babát táplálják, védik, növesztik, az ő számára nem emészthetőek. Annál inkább táplálóak a vastagbelében élő segítői számára. Egyik fő jelentőségük, hogy prebiotikumként támogatják az immunrendszer felépülését és működését. Így teszik: 

    • Az emésztésnek ellenállva a bélrendszer alsó szakaszába jutnak. Itt segítik a jótékony baktériumok szaporodását és aktivitását, ezzel lefekterik a változatos bélflóra alapköveit. 
    • Közvetlenül is hatással tudnak lenni a immunrendszerre. Csökkentik a kórokozók szervezetbe jutásának esélyét, gátolni tudják a patogének szaporodását. 

    Mi segíti még a baba immunrendszerének kialakulását? 

    Az anyatejben található tejsav baktériumok, amelyek mint az ambíciózus probiotikum készítmények segítenek benépesíteni a beleket. És  kész antitestek és élő immunsejtek is nyerhetők az anyatejből. Az antitestek, immunglobulinok közül az IgA típus fordul elő legnagyobb számban. A fehérvérsejtek egyes sejtjei,  makrofágok, limfociták és granuloctiák is képesek kiválasztódni az anyatejbe, növelve a védekező erőt.

    Milyen vitaminjai vannak? 

    Ezek részben összefüggnek az anyai táplálkozással. Ezért is fontos a magzatvédő vitaminok szedésével kitartani a szoptatás alatt is. Másrészt a szoptató anya számára is fontos a pótlás, mert tejének gazdag mikroelem tartalmát az ő raktáraiból fedezi a tejüzem. A zsíroldékony vitaminok közül A-t és D-t tartalmaz, a vízben oldódók közül többféle B-vitamint. 

    Milyen ásványi anyagai vannak és mi célt szolgálnak? 

    Ezek hiányos táplálkozás esetén is benne kell, hogy legyenek az anyatejben. Ha nincs pótlás vegyes étrendből, akkor az anya szervezetéből vonódik ki. A tehéntejhez képest alacsonyabb a kalcium– és a foszfortartalom, és magasabb a vas– és a réztartalom a jellemző. Az utóbbi kettő fontos a vérképzéshez, a réz a fehérje építésben is részt vesz. Tartalmaz még az enzimek működéséhez és számos anyagcsere folyamathoz szükséges magnéziumot, és az immunrendszer feladataiban asszisztáló cinket is. 

    Hogyan képződik? 

    Az emlőn belül a mirigyekek elágazó rendszereket alkotnak kötőszövettel és zsírszövettel körülvéve. A tejtermelő sejtek az egyes ágak végén találhatók. Ezek a várandósság ideje alatt kezdenek szaporodni.  A belőlük kiinduló tejcsatornák a bimbóudvar mögötti tejgyűjtő öblökbe futnak, majd a mellbimbó kivezető nyílásain a világba. 

    A szülést követően leesik a progeszteron hormon szintje, az agyalapi mirigy ekkor utasítást ad a prolaktin kiválasztódására, amelynek hatására a tejtermelő sejtek működésbe lépnek. A tejtermelést a baba is szabályozza azzal, hogy stimulálja a mellbimbóban levő idegvégződéseket, ez fokozódó prolaktin termelésen keresztül sürgeti az utánpótlást. Az oxitocin hormonnak pedig a tejleadásban van szerepe.  Sokan ismerik, hogy ezt a reflexet nemcsak fizikailag lehet stimulálni, hanem például a babasírás is el tudja indítani. Az oxitocin hatására a mell simaizmai a fehér aranyat a tejtermelő sejtektől  a tejcsatornákon át a tejöblökig juttatják. Az oxitocinnak abban is szerepe van, hogy lazítja, nyugtatja az anyát és segít kialakítani a baba és mama közti érzelmi kötődést. 

    Miért finom a babának? 

    Első közvetlen ízélmény születés után ez az összetett, édes íz, a gondoskodás és túlélés értékeivel összekapcsolva. Szénhidrát- és kalóriatartalma is ösztönösen vonzó.  Az édesen kívül benne van még az umami, mint az aminosavakat tartalmazó, főleg állati eredetű finomságokra jellemző íz.  Húsokban, tejtermékekben, csontlevesekben főleg, de többféle zöldségben, gyümölcsben is ott rejlik. És az anyatejben a zsír íze, az úgynevezett oleogustus is benne van, amit a  2010-es évek közepén a Chemical Senses folyóiratban megjelent tanulmány a hatodik alapízként titulált. Ez a három minőség remekül eladja. Egyéb ízárnyalatok, az ásványi anyagoknak és az anyai étrendből kapott ízeknek, aromáknak köszönhetően tudják picit fűszerezni. 

    A  neked való étrendet keresed szoptatás mellett? Hasfájós babával  próbálod kitapasztalni, mik a tolerált és mik a problémás ételek? Kismamaként a rengeteg teendőd mellett a konyhába is el szeretnél jutni?  Étrendtanácsadásomon örömmel segítek: menütervezéssel, beszerzési tippekkel, praktikus, időspóroló javaslatokkal a megvalósításra, és rátok szabott receptekkel.  Ha pedig egészségesebb családi receptekre, inspirációra van szükséged, kövess Facebookon, Instagramon!

    Források:

    Paul és Shou-Ching Jaminet – Tökéletes egészség diéta című könyve

    WHO- Breastfeeding

    About breastfeeding – why it matters?

    Breastfeeding Benefits Your Baby’s Immune System

    Calories in breast milk

    Intelligens altató az anyatejben

    Dénes Dóra

    Dénes Dóra vagyok, funkcionális táplálkozás tanácsadó, természetgyógyász, fitoterapeuta. Érdeklődésem középpontjában a gyógyító étrendek és tápanyagok állnak, a gyerekek egészségének megalapozása az étkezési szokásaikon keresztül, és a különböző igények összehangolása családon belül.

    Étrend tanácsadás

    Étkezési tanácsadás

    Megújult menütervező koncepciómmal időt spórolok, hogy egészséges, változatos ételeket tudj főzni a sűrű mindennapokban. Ha az egészségbeli okból, vagy babavárás, szoptatás, hozzátáplálás miatt nagy elhatározásra jutottál, számíthatsz rám. 

    Étkezési tanácsadás

    Megújult menütervező koncepciómmal időt spórolok, hogy egészséges, változatos ételeket tudj főzni a sűrű mindennapokban. Ha az egészségbeli okból, vagy babavárás, szoptatás, hozzátáplálás miatt nagy elhatározásra jutottál, számíthatsz rám.

    @edespofablog

    Followers