Egyik nap alig volt otthon valami, csak a konyhakert termései. A nyár végének áldása ilyen szempontból, hogy a vetemény kisegít, ha nem jutottunk el vásárolni. A cukkini bőséggel termett, tettük is a salátától a fasírtokon és pitéken át a muffinig mindenbe. Most egy olyan fogás következik, ami akkor is menteni tud, ha nem csak vásárolni, hanem főzni sincs idő. A cukkini krémleves sajátossága, hogy nem párolva, hanem sülten kerül bele, és szintén saját kerti csemegék ízesítik, mint a menta, és az idén először kipróbált pak choi, azaz bordáskel, ami egyike a legmagasabb beltartalmú zöld növényeknek. A legkisebbem is ebből részesült a korára és igényeire szabva.
A cukkini nagyon jó kezdő zöldség az otthoni kertészkedők számára, könnyen nevelhető, és nem pályázik rá mindenféle elvetemült kártevő.
Magról is vethetjük az utolsó, tavaszi fagyok után, mert érzékeny a hidegre. A meleg, szerves tápanyagban és nedvességben gazdag talajon érzi jól magát (jó, megél a szeretethiányos is, de egy kertben termett cukkininek van ÍZE). Egyéves növény, amit minden évben érdemes a kert más pontján nevelni. Óriási, buja indákat hajt, sőt, ha a közelben más tökféle is növekszik, akkor kereszteződhet, és még inkább szétterül. A közepes méretű termés a legfinomabb, amit érdemes már csak azért is leszedni időről-időre, hogy őszig még többet teremjen.
Tipp 1: Ha keményebb héjú, nagyobb termést szedtünk, akkor biztos, hogy lesznek benne magok. Azokat zöldségalaplébe főzhetjük: gazdagítják és olajosabbá teszik.
Tipp 2: A termésen kívül a virág is ehető, klasszikusan tempurában, vagy sörtésztában mártva serpenyőben süthető. Az indaerdőnek is akad valamennyi gyakorlati jelentősége. Például 4-5 éves korig remek rejtőzködő hely bújócskázáskor, és a kislabda, matchbox is olyan jól alá tud gurulni, hogy sosem találjuk meg. A csöves szárakból köpőcsövet vagy fúvós hangszereket lehet faragni, csak épp szólni nem biztos, hogy fognak.
Mikortól kaphatnak cukkinit a babák?
A cukkini az egyik legjobb kezdő zöldség hozzátáplálás idején. Már a kezdetektől, többnyire a 6. hónaptól kínálható magok nélkül. Falatkás kóstolás előtt érdemes hosszúkás hasábokra, batonokra vágva megpárolni, úgy a legegyszerűbb a fogása a babakéz számára. A zöldfűszerek nagy részével jóban van, lehet citromfűvel, csomborral, petrezselyemmel, kaporral ízesíteni, később zsályával, kakukkfűvel, mentával.
Sárga és zöld matuzsálemek a kertünkből
Ebben, a hamarosan következő fogásban csak a családi verzióban fordul elő menta és tökmag, azt a babának még a kezdetekben ne kínáljuk. A borsmenta az illóolajai miatt három éves kortól ajánlott, a tökmag egyéves kor alatt is kínálható ledarálva, de kiskanálnyinál nagyobb mennyiségben az első éven túl. A baba változat fűszerei itt a citromfű, petrezselyem és csombor.
Mit tud a pak choi és mikortól kínálható ?
A másik zöld szereplő a pak choi, amivel először egy ázsiai élelmiszerboltban találkoztam sok évvel ezelőtt. A távol-keleten salátaként, illetve főzeléknövényként is elterjedt. Legtöbbször csak pirítják, fonnyasztják, jellemzően szójaszósszal vagy halszósszal, gyömbérrel, fokhagymával, szezámmaggal, vagy mogyoróval, szezámolajjal ízesítik. Miso és más levesek gyakori szereplője.
Első pak choi partizánjaink
A keresztesvirágzatú káposztafélék rokona, amely nem képez fejet, jellemzően kanalat formázó leveleket hajt. Nagyon hasonlít a mángoldra, de az íze gyengédebb, kevésbé kesernyés, a szára is lágyabb. Vízigényes, és a mulcsos takarás is jól esik neki. Az egészségtudatos csigák szívesen kutatják és lyukasztgatják. Mint minden kelféle, ez is magas tápanyag sűrűségű. Rövid tenyészidejű növény, ami nyár végére készen áll, hogy adjon egy kis vitamin pótlást az előttünk álló hideg évszakra: A-, C-, E-, K- és B6-vitamint, mangánt, vasat, kálciumot, rezet.
A piacokon gyakran hármas kötegben árulják, 400-600 forint közötti áron. Ez a fogás elbírja az egész pakkot, de elég az is, ha kettőt használunk belőle.
A hozzátáplálás 2. hónapjától adható a babáknak, lehetőleg vegyszermentes kertből. Számukra a legkönnyebben úgy emészthető, ha pároljuk, nem pedig olajon sütjük, vagy pirítjuk, és apróra daraboljuk.
Sült cukkini krémleves, mentás pesztóval, pak choi-jal
Hozzávalók
- 1 kg cukkini
- 2 vöröshagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- Sütésálló olaj: pl magas olajsavas napraforgóolaj
- 1 dl növényi tejszín
- 2 csomag pak choi
- Só
- citromlé
Alaplé:
- 1 kacsanyak vagy más apróbb darab szárnyas csont (ha vegán fogás lesz, akkor ez kihúzva)Ha nagy cukkinit használunk, annak a magja
- 1 hagyma
- gyökerek: 1 sárgarépa, 1 fehérrépa, kisebb cikk zeller
- Fűszerek: 1-2 ág zeller zöld, 2 borókabogyó, 1 szerecsendióvirág, 1-2 ág kakukkfű
Mentás pesztó:
- 12-15 bazsalikomlevél10-12 mentalevél
- 1 kisebb újhagyma
- 50 gramm tökmag megpirítva ledarálva
- 2 ek olívaolaj
- 1 tk tökmagolaj
Fűszerek a babának:
- Kb 5 centis darab póréhagyma, vagy egy kisebb szál újhagyma, 1 kk citromfű, 1 tk bazsalikom
- 1 tk kacsazsír, kókuszolaj vagy olaj a pirításhoz
- citromlé
Elkészítés:
Egy kisebb fazékban az alaplének való csontot/zöldségeket a szemes fűszerekkel annyi vízben tesszük fel főni, amennyi mindet ellepi. Ha csontos alaplé készül, akkor a csont főhet több órán át és az utolsó órában kaphatja a zöldségeket. A végén leszűrjük és csak azután sózzuk, hogy a babának kiszedtünk belőle körülbelül egy decit.
A sütőt 220 fokra, grillfokozatra kapcsoljuk, sütőtálcát készítünk elő. A cukkiniket nagyjából 5×10 centis hasábokra vágjuk, megkenjük olajjal. Egy hasábot meghámozunk és darabolva félretesszük a babának. A megtisztított hagymákat negyedeljük, szintén olajozzuk, és 3 gerezd fokhagymát héjastul melléjük téve a tálcán elrendezgetjük. Kb 15-20 percig sütjük.
Ez idő alatt serpenyőt készítünk elő, és megpirítjuk, majd ledaráljuk a tökmagot.
A következő körben a baba számára zsiradékon picit megpirítjuk a póréhagymát és cukkinit, majd az alaplében lassú tűzön megpuhítjuk. Leturmixoljuk, fűszerezzük.
Vissza a serpenyőhöz: a mosott és aprított pak choit zsiradékon megpirítjuk. Egy evőkanálnyit félreteszünk a babának, a többihez reszelünk egy fokhagymát, picit sózzuk, átforgatjuk.
Vissza a leveshez: a sült cukkinit és hagymákat az alaplépen leturmixoljuk. Fűszerezzük, növényi tejjel krémesítjük. Végül a bazsalikomot, mentát újhagymát mozsárban összetörjük, sózzuk, a tökmaggal és olajokkal összekeverjük. A levest hidegen vagy melegen, pak choi-jal és mentás pesztóval tálaljuk.