Amíg még hajt a cukkini, addig nincs is olyan mélységes ősz. Ezt magyarázhatom az esőnek, a gólyáknak és a szezonális vírusoknak is, mert ők nálam sokkal jobban tudják, mikor van ősz, de tény, hogy a cukkini még hajt. Most egy rakottas + töltött patisszon készült belőle, és picit alternatív abból a szempontból, hogy a darált hús mellett a gabonája hajdina, szalonnája az aszalt pardicsom, és besamel, vagy sűrű sajtréteg nélkül készül. És persze jöhet a szokásos baba verzió is az egyéves kor alatti cukkinistáknak.
Lehet, picit túlzásba estem az utóbbi időben a cukkinis receptekkel, de annyira sokoldalú és variálható zöldség, hogy nem tudok leállni. A hozzátáplálási korban szerettem meg, amikor krémesítette a leveseket, főzelékeket, lágyította a nehezebben befogadható ízeket, például a zellernek, spenótnak és a K-betűs zöldeknek nagy segítség volt. Bármikor kapható volt arra is, hogy fasírt masszájában, vagy lepény tésztájában állagjavítóként közreműködjön.
A nyári tökfélékhez hasonlóan valójában nem egy tápanyag hatalom. Nagy része víz, kis részén osztoznak a B-vitaminok, például folát, az immunrendszernek fontos cink, az ásványi anyagok felszívódásához fontos magnézium, és antioxidánssal is szolgál még, elsősorban a héja.
Miért jó kezdő zöldség a cukkini, patisszon?
Rostforrásként jó és könnyű, az emésztése a kicsik számára sem megterhelő. Magas szénhidrát tartalmú ételekhez adva azok felszívódását lassítja, és a vércukorszint csökkentéséhez hozzájárul. A hozzátáplálás kezdetétől, a 7. Hónaptól bevezethető.
A patisszon is a legjobb kezdő zöldségek közé tartozik a szilárd ételek bevezetésénél. Szintén amerikai eredetű, itthon a 60-as évek vége óta termesztik. A tápanyag összetétele hasonló a cukkininek, csak a C-vitamin tartalma markánsabb. Ha zsenge, nyersen is ehető, ha nagyobbra nőtt, akkor lehet töltve sütni. A héja puhára sül, és ezzel is megkíméljük magunkat attól, hogy hullámos felületét nyersen hámozzuk. A nagymamám szívesen töltötte, és imádtam én is az egészben sült kalapos űrhajót, ahogy egy időben hívtam. Babáknak viszont a héjat ne kínáljuk, enzimjeik számára egyszerűbb a zöldséghús.
Mire képes a hajdina rakott ételekben?
Az összetétel harmadik karaktere a hajdina. Sokan nem tudják megszeretni önálló köretként. Pirítva még nehezebb vágyni rá, ahogy hallom, például egy barátnőm találó véleménye szerint az íze, mint egy fáskamra falának. De rakott ételekben a kesernyéssége elsimul, és a fehárrizzsel ellentétben nem puhul krémessé, mindig tud egy kis roppanós állagot adni a húsos zöldséges raguknak. Főzés előtti este beáztatom, mint minden gabonafélét, hogy antitápanyag tartalma – amely ásványi anyagok hasznosulását gátolja – csökkenjen.
A szokásomhoz híven ebben a raguban is hangsúlyos a zöldség, hogy minél több rostot kapjanak a kosztosaim. Nagy a kísértés a szalonnás pirítás iránt, de ha már a hajdinával meg a sok zöldséggel jövök itt, akkor ezt is reform módon, könnyebben oldom meg, aszalt paradicsommal.
És a szokásos baba verzió
A baba számára készült verzió nagyon egyszerű. Az áztatott hajdinából két evőkanállal kiveszek, letumixolom, és úgy főzöm össze két evőkanál darált hússal, egy kis reszelt sárgarépával, kockára vágott cukkikivel, és ezt a masszát sütöm át egy picit muffin formában, a tetejére egy kis reszelt cukkinit szórva. A végén a sütésre nálunk erre azért van szükség, mert a legkisebbem 8 hónapos kora óta csak önállóan hajlandó enni, a darabos ételeket fogadja el, ha ezt látja, hogy a testvérei is azt esznek, és ezt kézzel szét tudja cincálni. A 7. hónaptól kínálható ebben a formában.
Rakott cukkini + töltött patisszon: két fogás egy munkával – baba változatban is
Hozzávalók 6 személyre:
- 3-4 db közepes cukkini
- 3 db kisebb, vagy 2 közepes patisszon
- 40 dkg darált hús (pulyka, sertés vagy bárány)
- 10-13 dkg hajdina
- 1 nagyobb vöröshagyma
- 3-4 gerezd fokhagyma
- 2 db sárgarépa
- 1 kisebb zeller
- 6-8 db aszalt paradicsom (aki nem akar annyira reformkodni: egy vékony szelet füstölt szalonna)
- Olaj vagy kacsazsír a pirításhoz (az aszalt paradicsomos változathoz) és a sütéshez
- Fűszerek:
- 1 tk garam masala, vagy valamilyen curry keverék,
- 1 kk kurkuma,
- 1 tk szárított kakukkfű ( vagy 2 ág friss),
- 1 kk zsálya (vagy 4 friss levél),
- 1-2 tk szárított bazsalikom (vagy 7-8 friss levél),
- 1 szál újhagyma,
- ½ csokor kapor
2 baba adaghoz:
- 6-7 centis cukkini darab meghámozva
- 1 ek darált hús
- 1-2 ek áztatott hajdina
- 1 ek reszelt sárgarépa
- 1 ek reszelt zeller
- Fűszerek:
- 3-4 centis újhagyma darab,
- 1 tk aprított kapor
Elkészítés:
A hagymát, fokhagymát megtisztítom, apróra vágom. Az aszalt paradicsomot aprítom, vagy ha szalonna lesz benne, akkor azt apróra kockázom. A zellert, sárgarépát megtisztítom, lereszelem, félreteszek belőle 1-1 evőkanállal a babának. A húsból is félreteszek a babának. A cukkinit, patisszont alaposan megmosom, a cukkiniből a babának levágok egy darabot, meghámozom, a héját felaprítom, és majd a család ragujába kerül.
A családnak szánt cukkinit 4-5 cm hosszú, 1 cm vastag hasábokra vágom (ha a belseje magos, akkor azt aprítom és belekerül a raguba), és a héját beirdalom. A patisszont megskalpolom, a belsejéből jó adagot kikanalazok, és a család ragujához félreteszem.
Fazékban olajon, vagy zsíron elindítom a hagymát, kis idő múlva az aszalt paradicsomot. Ha szalonnát használok, akkor a szalonnát olvasztom meg, és annak a zsírján fonnyasztom a hagymát. Ha a hagyma üvegessé vált, a húst belekeverem, együtt pirítom, majd a reszelt zöldségekkel átkeverve sózom, kurkumával, curryvel vagy garam masalával megszórom, és hagyom, hogy egy kis levet eresszen. Kis idő múlva a patisszon kikanalazott és felkockázott zöldséghúsa, esetleg cukkinimag is mehet hozzá. Ha így is túl sűrű, vízzel, vagy alaplével lehet lazítani. A zöldfűszereket csak akkor keverem hozzá, ha elkészült a ragu.
Közben egy kis fazékban a baba ételét is elkészítem: a húst, hajdinát, reszelt zöldségeket együtt felteszem főni, apránként vizet adagolva hozzá. Kevergetem, majd ha már a puhulás útjára lépett, a cukkinit is hozzáadom. A puha ragut 2 muffinformába töltöm.
A hajdinát lecsöpögtetem, a két patisszonba kanalazok egy keveset belőle, és tovább töltöm a raguval. Egy tepsi aljára terítem a maradék hajdinát, és egy réteg cukkinit, majd a ragut, aprított újhagymát, és végül cukkinivel fedem be. A patisszon mellé teszem tetejüket, a muffinformákat és a tepsit, egy kis olajjal/zsírral meglocsolom és 180 fokos sütőbe tolom. A baba ételének legfeljebb 8 perc kell, a patisszonnak a méterétől függően 30-40 perc, a rakott cukkininek 50-60 perc. Tálaláskor friss kaporral szórom meg.
Tipp
Amikor túlzásba esem a ragu mennyiségével, akkor a töltött patisszon alá is kerül egy sütőtálban. Sütés előtt kockáztam hozzá még egy fél cukkinit. Ez látható most a képen.