Nem minden gyerek szereti a hagyományos lencsefőzeléket. De attól még nem kell lemondani az ígéretes gazdagodásról. Ezzel a magos, gyümölcsös kásával indulhat az év első reggele.
Az év első napjának meghatározó illatai közé tartozik a füstölt hús, és a babérlevéllel főtt, mustárral savanyított lencse. Egy másnapos gyomor is örömmel beleszagol. Nálunk inkább indiai fűszerekkel nyit az újévi kantin, ezzel a sűrű, krémes egytálétellel, ami többféle lencséből készül, a sólet mintájára a sütőben. De a gyerekeknek ez sem mindig az élmények non plus ultrája, ezért most jön egy más megközelítés az újévi gazdagság ígéretével.
A hozzátáplálás idején fedeztem fel, hogy a lencsefélék kásában, fahéjasan, vaníliásan mennyire jól mennek. Például ez az édes, lencsés reggeli egy időben slágerünk volt. Innen már csak egy lépés az asure puding, ami egy legendás, bibliai eredettel bíró találmány.
Tápláló kása, ahogy Noé készítette
Története nem az özönvíz előttről, hanem pont akkorról származik. Mózes első könyében, a Teremtés könyvében leírtak szerint Isten megbízza Noét, a hívő főldművest, hogy a bűnös emberiség vesztét indító özönvíz elől menekülve építsen bárkát családjának, és a Föld összes állatából egy párnak. Hónapokkal később a mai török-örmény határ közelében emelkedő Ararát hegy volt, ahol végül a bárka megfeneklett.
A török hagyományokban szerepel az asure puding, amelyet Noénak tulajdonítanak.
A bárkafőnök, amikor már fogyóban volt az élelem a hajón, ötletszerűen mindent, amit talált, búzát, lencseféléket, szárított gyümölcsöket és magvakat egy nagy kondérba szórt, és egy tápláló egytálételt fabrikált.
Ezt az fogást ma is készítik az Ashura, az emlékezet napjára, az iszlám naptári év első hónapjában. A leggyakoribb gabonája a búza, de készítik árpából is, és a cukor, vagy méz, magok, narancs, aszalt gyümölcsök és a gránátalma is állandó elemei. Ízesítik még narancsvízzel, rózsavízzel, és jó sokat kell belőle készíteni és megosztani egymással.
Ebből a remek kásából inspirálódva könnyű készíteni cukormentes és bababarát, Kárpát-medencei verziót. Cukor helyett almát teszek bele, fahéjjal, vaníliával, reszelt citrom héjával ízesítem, és a gabonája gluténmentesen hajdina. A mi újévi hagyományunkhoz kiválóan illeszthető a lencse és a gabonák bőséget jelképező szimbólumaival.
Tipp
Az én kásámban a hajdina a gabona. Ha nem fontos, hogy gluténmentes legyen, akkor egész zabszemekkel, búzaszemekkel, tönkölybúzával, vagy gerslivel is lehet készíteni. Ezek általában mind beszerezhetők bioboltokban, vagy a piacokon a magos standokon.
Miért eszünk lencsét és gabonát újévkor?
Újévkor az apró gabona-, vagy hüvelyes szemek a pénzérmék sokaságát jelképezik, a főzés közbeni duzzadás pedig magát a gazdagodást. De nem mindenhol a világon a lencse hordozza mindezt, Közép-Amerikában például a kukoricaszemek, Spanyolországban a szőlőszemek amelyből tizenkettőt kell enni éjfél után, a törökök a gránátalma kicsattanó magjaiban látják a gyarapodást.
A lencse előnyei közé tartozik, hogy nemcsak gazdagsággak, hanem vassal, káliummal, magnéziummal és kalciummal is megajándékoz, illetve A-, B1-, B6-, és E-vitaminnal. Napi átlagos rostszükségletünk negyedét is fedezni tudja. Minél sötétebb egy lencse, annál jelentősebb az antioxidáns tartalma.
Hogyan készül a babáknak?
A hozzátáplálás belépő hüvelyese lehet a vöröslencse. Magnéziumot és vasat is tartalmaz, jó növányi fehérje forrás. A legkönnyebben emészthetők közé tartozik: már a 7. hónaptól bevethetjük. Nagyon sokoldalú, könnyű lencsés fasírtok, tócsnik készíthetők belőle, és remek krémleves. Más levesek, főzelékek sűrítőanyaga is. Jól megvan a sütőtökkel, a batátával, sárgarépával, céklával, egyéb gyökerekkel, krumplival, padlizsánnal is, és nagyon passzol minden gabonához. Főzés előtt érdemes egy éjszakán át áztatni.
Az asure puding baba változatának gabonája, a hajdina szintén kínálható a 7- 8. hónaptól. Ugyanúgy fontos áztatni, hogy azoktól az antitápanyagaitól, amelyekre nincs szükség, könnyebben szabaduljunk. Áztatóvizét leöntve főzhetjük.
A kása édesítője az alma, az ultimate, első baba gyümölcs, ami az állagot is lágyítja.
Néhány egyéb tipp a hozzátápláláskori asure pudinghoz:
- A hajdinát kockára vágott almával és vöröslencsével összefőzzük. Egy kis darab gyömbér kerülhet bele ízesítőként, amit majd kiveszünk a végén, és egy kevés fahéjjal fűszerezhetjük.
- A kását pár löttyenet zabtejjel krémesíthetjük
- Néhány szem áztatott mazsola is kerülhet bele. A legkisebbek számára kisebb darabokra vágjuk, a félrenyelés elkerüléséért
- Idénygyümölccsel feldobható. Most épp csak a narancsot, mandarint, banánt adja a téli szürkeség, de ha nyáron készítjük, a hozzátáplálás első időszakában a barack, a meggy, később a sárgadinnye és bogyósok is bevethetők
- A 8-9. Hónaptól füge (vagy aszalt füge) sárgabarack is kerülhet bele áztatva, aprítva.
- Ha magot szeretnénk hozzátenni, eleinte darálva érdemes a tetejére szórni pici mennyiségben. Például diót, vagy tökmagot.
A családi verzióba barnalencse és csicseriborsó is kerül, és könnyen beszerezhető csemegék: alma, mazsola, aszalt sárgabarack, dió, tökmag mandula kerül.
De nagyon jók még hozzá kiegészítésképp:
- Bármilyen más mag. Szereti például a szezámmagot is. Budget változatban pirított napraforgó, luxi változatban paradió, vagy fenyőmag is szórható rá.
- Mákos verziót is készíthetünk, a lencse toleranciája bírni fogja.
- A hüvelyesek sorában a mungóbab is használható. Ugyanúgy áztatni kell főzés előtt, és a barna lencsénél kicsivel több időt vesz igénybe, hogy elkészüljön.
- Lencsék helyett akár fehérbab, gyöngybab is használható. Lágy ízük jobban passzol, mint a karakteresebb vörös, vagy tarkabab.
- A gránátalma szinte kötelező eleme. Én most pont nem kaptam, előfordul az ilyen, így a receptben sem szerepel.
- Ha nyáron kásázunk, akkor a friss bogyós gyümölcsök üdítőleg hatnak rá, és persze a saját érrendszerünkre, örök fiatalságunkra is.
- Szereti a goji bogyót is. A májunk is szereti.
- Bááármilyen hazai, idénygyümölccsel kiegészíthető. Talán a göröginnye nem annyira ide való, de a barack, szilva, cseresznye, meggy, körte mind isteni kísérője.
- Az édességét inkább aszalt gyümölccsel húzzuk felfelé, ha szükséges még, ne hozzáadott cukorral
Lencsés bőségtál Noé bárkájáról
Hozzávalók 4 személyre
- 80 g natúr (pörköletlen) hajdina áztatva
- 60 g barna lencse áztatva
- 60 g vöröslencse áztatva
- 30 g csicseriborsó áztatva (lehet helyette 3-4 ek főtt konzerv is)
- 2 édesebb alma 1 cm-s darabokra kockázva, de lehet reszelve is
- 1-2 dl tej vagy növényi tej
- 3-4 ek mazsola
- 3-4 ek egyéb aszalt gyümölcs vegyesen (pl sárgabarack, aszalt szilva, cukormentes füge, vörösáfonya)
- 3-4 ek tördelt vagy aprított magkeverék (pl mandula, dió, tökmag, napraforgómag)
- Fűszerek: 1 körömnyi gyömbér, 1 kisebb fahéj rúd, 1 evőkanál reszelt citromhéj, pici só és vanília kivonat
Elkészítés:
Minden hüvelyes és a gabona egy éjszakán át ázik. Főzés előtt a babának egy kis főzőedényt, a családnak egy közepes fazekat készítünk elő.
A baba számára 1 ek hajdinát 1 ek vöröslencsével, 2-3 ek almával együtt összefőzünk. Ahogy fentebb írtam, kis darab gyömbér kerülhet bele ízesítőként, amit majd kiveszünk a végén, és egy kevés fahéjjal fűszerezhetjük. Ha elkészült, pár löttyenet növényi tejjel krémesíthető, ha szükséges.
A család számára ha áztatott csicseriborsót használunk, akkor azzal kell kezdeni a főzést. Nagyjából fél óra alatt puhul annyira, hogy társulhatnak hozzá a többiek.
Először a barnalencse és hajdina, a darab gyömbérrel és fahéjjal, csipet sóval, majd 5-7 perc múlva a kockázott, vagy reszelt alma, a vöröslencse, és a tej vagy növényi tej. Annyi vízzel öntsük csak fel, hogy 1 cm folyadékréteg zárja a szilárd tartalmat. Kb 15 perc alatt megpuhul.
A tűzről levéve keverhetjük is hozzá a mazsolát és egyéb aszalványokat. Az esetükben nem cél, hogy megfőjenek, csak puhán simuljanak a kásába.
Tálaláskor minden jóval megszórhatjuk: magokkal, gránátalmával, amivel csak lehet.
Hogyan lehet jobban megszeretni és változatossabban elkészíteni a zöldségeket? Hogyan tudnád elérni, hogy a családod is értékelje? Hogyan tudnád azt a kevés idődet beosztani a kitalálásra, beszerzésre, főzésre? Étrendtanácsadásomon örömmel segítek. Ha pedig családi receptekre, inspirációra van szükséged, kövess Facebookon, Instagramon!