fbpx

Funkcionális gyerekétkeztetés szívvel lélekkel

Dénes Dóra családi konyhája

  • Étkezési tanácsadás
  • Rólam
  • Kapcsolat
  • AIP-barát Alacsony FODMAP Alacsony fruktóztartalmú Egyéb kategória Falatkás hozzátáplálás (BLW) Gabonamentes Gluténmentes Hozzátáplálás Hozzátáplálási tippek Immuntámogató IR-barát Négyévszakos Reggeli TejmentesVacsora

    Hozzátáplálás: A tojás bevezetése pürés és BLW-s babáknak is 

    Mikor, hogyan kínáljuk először ezt a lehetséges allergént? Tippek az első tojásos pürétől a tojáslepényig, és bónusz ötletek azoknak is, akiknek elsőre nem ízlik. 

    A tojás bevezetésének ajánlása az elmúlt években változott, ahogyan a gyakori allergénekkel kapcsolatos kutatások száma egyre bővült. Egy évtizede a szokás még az volt, hogy  fehérje első kóstolását egy éves kor körülre tették, míg a sárgája korábban is adható volt. 

    A hozzátáplálás korai időszakától adható

    A most érvényes ajánlás a hozzátáplálás korai időszakában javasolja a tojás bevezetését. Az első zöldségek, gyümölcsök után akár a 6-7. hónaptól sorra kerülhet. Ez az egész tojásra vonatkozik, vagyis nem szükséges külön választani a tápanyagbomba sárgáját, az allergénként ismert, amúgy értékes fehérjeforrás fehérjét. 

    Az olyan élelmiszereknek, amelyek allergiát válthatnak ki, “későbbi bevezetése nem indokolt, sőt annak elhalasztása fokozza az allergia kialakulásának kockázatát. Az allergén ételek (tojás, hal, mogyoróvaj stb.) betöltött 4 hónapos kortól (5. hónap kezdetétől) adhatók, de figyelni kell arra, hogy ezekből lehetőleg ne kapjon a baba egyszerre nagyobb mennyiséget – írja 2021-es, a hozzátáplálkozásról kiadott hírlevelében a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége. 

    Érdekességként kitekintve a hazai javaslatokból, a funkcionális táplálkozás szemléletén alapuló hozzátáplálás már az első kóstolók közt ajánlja a tojássárgáját magas és komplex tápanyagtartalma miatt. 

    Tudtad a tojásról?

    • A sárgája tápanyagbomba. A-vitamint, karotint,  E-vitamint és többféle B-t, köztük B12 vitamint és folátot, és kolint tartalmaz. Ez a sejtmembránok alkotóeleme, és többek közt segít a koleszterin és zsírok felhasználásában. 
    • Több ásványi anyag és nyomelem is belefér még abba kicsi sárga golyóba, úgy mint cink, foszfor, vas, szelén, jód, magnézium.
    • Telített zsírokat és a DHA-t, vagyis egy Omega-3 zsírsavat tartalmaz. Zsírsavai a sejtfalak épüléséért, az agy és idegrendszer fejlődéséért és a jó látásért is dolgoznak.
    • A tojásfehérje több esszenciális aminosavat tartalmaz, vagyis amit a szervezetünk nem tud előállítani, és külső forrásból igényli. Jóféle zsírokat és ásványi anyagokat is. 
    • Összeségében magas biológiai értékkel rendelkezik, az anyatejet követő helyre léphet a táplálákaink közt. 
    • Aminosavai közül például leucintartalma az izomzat fejlődéséhez és az izomerő növekedéséhez segít. Ez pedig nemcsak a felnőtt testépítőknek szeretett aminosava, hanem a kicsik is elkötelezetten építik a testüket, növekednek rendületlenül.  A tojás a kötőszövet építő aminovak készletéből is tart. 
    • A tojásfehérje egyik fehérje típusa az ovotranszferrin. Ennek, illetve a belőle származó peptideknek több funkcionális tulajdonsága van. Többek közt segít a vérnyomás szabályozásában, a vérképzésben, a csontképzésben. 
    • Koleszterin tartalmáról: ez, az ellentmondásos megítélésű, zsírszerű anyag  életfontosságú funkciók ellátásához szükséges. Tápanyagként szolgál többféle sejt felépítéséhez, működéséhez. Epesavak, némely hormon és vitaminok alkotórésze. Az energiatermelő folyamatokat is segíti. 
    • Vannak tápanyagokkal dúsított tojások is, például ha Omega-3, vagy E-vitaminban gazdag takarmányt kap a tyúk. 
    • A tojás a kéntartalmú vegyületei miatt nem szokott a gyerekek kedvence lenni. Többek közt ennek köszönhető jellegzetes illata. 

    Összességében tehát a gyerekek szempontjából a tojás olyan tápanyagokat tartalmaz, amelyek a csontok, az izmok és kötöszövetek épülését,  és a vérképző rendszert is támogatják. 

    Tippek tojás vásárlásához: 

    Ha csak lehet, a szabadtartású tyúkok tojása legjobb választás. A kapirgálni hagyott tyúkok gazdagabb D- és  E-vitamin, illetve Omega-3 zsírsav tartalmú entitásokat tojnak, mint az ipari állományban neveltek. Ezek általában, mint a bio tojások darabonként 100 Ft-os árnál kezdődnek. 

    Honnan tudjuk a származását? A Nébih infografikája mutatja a tojásokra nyomott szám és betűkombinációk jelentését. 

    • Az első szám az állattartási technológiát mutatja. A 3-as szám a ketreces tartásmódot, a 2-es a mélyalmosat, az 1-es a szabadtartásút, a 0-s a bio tojást jelöli. 
    • A következő kódok jelentését tudni már nem tananyag. Ez a tojás életrajza kódokban kifejezve. 

    Ami a méreteket illeti, az S a kicsi, a súlya 53 grammnál kevesebb. Az M közepes,  53 – 63 gramm közötti, míg az L-es nagy 63 és 73 gramm közötti súlyra vonatkozik.

    Hogyan kínáljuk biztonságosan?

    • Alaposan mossuk meg, mielőtt dolgozunk vele!
    • Csak olyan tojást kínáljunk a babáknak, amelynek minden része megfőtt, megsült. A szalmonella baktériuma elleni védelem fontos eleme mindkettő. Ez és más patogének hő hatására elpusztulnak. 
    • Az első kóstolón csak egy kis darabot kínáljunk. Ha 5-10 perc elteltével nem mutat allergiára vagy érzékenységre utaló jelet, még pár kis falatkát kaphat. Az elkövetkezendő napokban fokozatosan lehet növelni a dózist. 
    • Miután bevezettük, a gyakori allergénekhez hasonlóan a tojást is célszerű az étrendben tartani: ez is a tartós tolerancia elérését segíti.
    • Az első kóstolót érdemes a napközbeni órákra időzíteni, ahogy minden allergén esetén. Ha ugyanis nem vágyott reakcióval találkozunk, az ne este érkezzen. 

    Ötletek az első tojás kóstolóhoz: 

    1. Zöldségpürébe keverve 

    Ha pürésen táplálunk, akkor az első alkalommal lehet zöldségpürébe keverni. Például egy sárgarépát pici madársalátával és citromfűvel megpárolunk, és krémleves állagúra turmixoljuk. Felütünk tojást (vagy első alkalommal lehet csak a sárgáját is, ha még fokozatosabb bevezetés a cél), elhabarjuk, és lassú tűz fölött kevergetve belefőzzük a pürébe. Első alkalommal egy kiskanálnyi mennyiséget kínáljunk. 

    Bármennyire is keveset kóstol ebből a baba, a püré mennyiségét nem lehet kisebbre szabni, mint egy egész tojás mennyisége. Ezért a babának fel nem kínált maradékból felnőttesebb fűszerezéssel tojáskrémet készíthetünk magunknak. 

    2. A legegyszerűbben: főtt tojás kóstoló 

    A falatkásan táplálkozó babák számára egy főtt tojást gerezdekre vágunk, majd a gerezdet felezve a számára is megfogható kóstoló lehet. Ebből első alkalommal egy kisebb darabot kínáljunk, nagyjából egy gerezd negyedét. 

    3. Tojáslepény 

    Szintén a falatkás babák számára a első tojáslepényt a legegyszerűbb úgy készíteni, hogy egy egész tojást felütünk, elhabarunk egy kiskanál zabliszttel. Pár percig hagyjuk, hogy a liszt annyi nedvességet felvegyem, amennyi neki jól esik, majd kevés olajon, vagy kókuszolajon kisütjük. Lehet is kisebb csíkokra vágni és első alkalommal egy kis darabot a tányérjára tenni. 

    További ötletek babáknak

    A falatkázás gyakorlatának fejlődésével már a frittata kezdemények felé is fokozatosan megnyílhat az út. A tojáslepény szereti például a leveles zöldségeket,  a sárgarépát, batátát, krumplit. Aprított paradicsommal meg főnyeremény. De a hozzátáplálás idején ezek még aprítva és puha állagban kell, hogy szerepeljenek a biztonságos evés miatt. 

    Az édes tojás kóstolók felé a baba palacsinták, és muffinok nyithatják meg az utat. És idővel bevethető tán a gyerekeim körében oly népszerű gyümölcsös rántotta. 

    Mit tapasztalhatunk, ha nem tolerálja? 

    Az allergiás reakciók közé tartoznak a bőrreakciók, mint csalánkiütés, vagy más kiütés, bőr, fejbőr viszketés. Lehet duzzanattal járó reakció is, például arcduzzanat. Okozhat szemkönnyezést, vagy légúti reakciót, például köhögést, krákogást. A kóstoló hányással, hasmenéssel, gyomorfájással is járhat. A súlyosak közé tartozik a légzési nehézségekkel járó anafilaxiás reakció, ami azonnali beavatkozást követel. 

    Lehetséges reakcióként említhető még az enterocolitis szindróma, a FPIES. Ez nem azonnal nyilvánul meg, hanem az étkezést követő 2-6 órával hirtelen kezdődő hányással, és hasmenéssel mutatja meg magát. Ezt idővel ki is lehet nőni óvodás kor végéig. 

    Ha a családban előfordul ételallergia, akkor sem feltétlenül kell a gyakori allergének bevezetését késleltetni. Ebben a gyerekorvos útmutatást ad.

    Előfordul, hogy a tojásra adott érzékenység nem a hozzátáplálás idején mutatkozik először, hanem amikor a kicsi már vegyes étrenden él.  Emiatt nehezebb nyomon követni, mi is okozza. Az utóbbi időben több olyan gyermekkel találkoztam, akinél gyakori szénanáthás tünetek, tüsszögés, orrfolyás, köhögés okát keresték a szülők. Így derült ki, hogy a tojás az, amit a szervezetük nem tolerál. 

    És ha csak szimplán nem szereti, mit tehetünk? 

    • Lehetséges, hogy a kénes illata nem kelt benne bizodalmat. Ez esetben a lágy vagy a keménytojás nem lesz szimpatikus, jobb eséllyel működhetnek a baba palacsinták. Anno elkövettem azt a hibát, hogy brokkolis zabpalacsintában próbáltam szelidíteni a tojásszagot. Rájöttem, a brokkoli is remek, kéntartalmú csemege, mint a karfiol, kelfélék, káposzták, így nem alkalmas az illat elrejtésére. A tökfélék, a borsó, sárgarépa, batáta ebben inkább jeleskednek.  
    • A kemény tojás szokott gyakrabban fennakadni a szűrön “fujtós” állaga miatt. A lágy, vagy a félkeményre főtt, 5 perces tojás, illetve a tükörtojás és rántotta jobb esélyekkel indul. De remek megoldás még a kaszinótojás vagy a tojáskrémek.
    • Idősebb, és a származási összefüggéseket jobban átlátó gyerekek félelme szokott lenni, hogy mi van akkor, ha véletlenül a tojásban kiscsibe van? Kereskedelmi forgalomban ez nem szokott előfordulni, mert mindet ellenőrzik, mielőtt a jelölés rájuk kerülne. A Tyúkportál a háztáji tojáslámpázásra is praktikus megoldásokat ír, hogy ez a tyúknevelő családoknál se forduljon elő. “A tojás lámpázását sötétben kell végezned, másképp nem látod kellően tisztán a tartalmát. Ha van egy sötét helyiséged, vagy egy olyan tered, amit kellő mértékben be tudsz sötétíteni, akkor lámpázhatsz nappal is, de ha nem szeretnéd bevinni a tojásokat a házba, és kint nincs sötét helyed, akkor érdemes várnod estig, hogy elkerüld a téves megállapításokat! “ Egy kis utána olvasással kiderülnek a tojás ellenőrzésének módjai, és megnyugtathatók az erre érzékeny gyerekek. 

    Gondjaid vannak a hozzátáplálással? Válogatós a gyermeked? Szeretnél praktikus menütervezési, főzési tippeket, de az időhiány mindig nyerésre áll? Táplálkozás tanácsadóként és fitoterapeutaként segítek, hogyan tovább. Személyre szabott megoldásokat, élhető, gyakorlati tanácsokat kínálok.  Keress bizalommal táplálkozás tanácsadásomon. Ha pedig családi receptekre, inspirációra van szükséged, kövess Facebookon, Instagramon!

    Források


    MDOSZ Táplálkozási Akadémia 2021 január – Hozzátáplálás 

    NÉBIH: Amit a tojásról tudni kell

    Food Protein-Induced Enterocolitis Syndrome

    Ovotransferrin

    Tyúkportál: Tojáslámpázás

    Dénes Dóra

    Dénes Dóra vagyok, funkcionális táplálkozás tanácsadó, természetgyógyász, fitoterapeuta. Érdeklődésem középpontjában a gyógyító étrendek és tápanyagok állnak, a gyerekek egészségének megalapozása az étkezési szokásaikon keresztül, és a különböző igények összehangolása családon belül.

    Étrend tanácsadás

    Étkezési tanácsadás

    Megújult menütervező koncepciómmal időt spórolok, hogy egészséges, változatos ételeket tudj főzni a sűrű mindennapokban. Ha az egészségbeli okból, vagy babavárás, szoptatás, hozzátáplálás miatt nagy elhatározásra jutottál, számíthatsz rám. 

    Étkezési tanácsadás

    Megújult menütervező koncepciómmal időt spórolok, hogy egészséges, változatos ételeket tudj főzni a sűrű mindennapokban. Ha az egészségbeli okból, vagy babavárás, szoptatás, hozzátáplálás miatt nagy elhatározásra jutottál, számíthatsz rám.

    @edespofablog

    Followers