Szívesen kidobolnám a főtéren, hogy a halasnál akciós áron kapható a lazacnyesedék karácsony előtt. Mennyi jó dolgot lehet csinálni lehulló halfalatokból. Például lazac tatárt ráérős ünnepi reggelire, vagy vacsorára előételnek. Babáknak is ínyenc falattá tehetjük.
A lazac számomra ünnepi hal. Már csak az kilónkénti 5000-6000 forintos ára miatt is, ami karácsony előtt még combosabb. Ezért is örülök módfelett, amikor a hozzánk közeli Bosnyák téri piac halasa 800 forintos kilónkénti áron adja a filézés után maradt gerincet, nyesedéket. Már többször sikerült így szereznem olcsóbban, de most, az év egyetlen hivatalos halszezonjában van belőle a legtöbb. Átlagosan egy kilónyi gerincet lefejtve 20-30 dkg rozé aranyat lehet ügyesen kinyerni.
Megéri dolgozni vele, mert ha mondjuk 5500 forintba kerül a lazacfilé, akkor 30 dkg 1650-ra jön ki, így meg a felébe kerül a farigcsált színhús+ alaplébe való gerinc.
A gerincet rögtön meg is főztem a hagyományos, karácsonyi gyömbéres kókusztejes hallevesünkhöz, és a levet lehagyasztottam utolsó pillanatos felhasználáshoz. A színhúsból pedig lazactatár készül karácsony másnapjára, hogy kísérje a pizsamás társasjátékozást.
Mennyire bízhatunk a lazacban?
Többeknek kérdés, hogy valóban egészséges hal-e a gyerekek számára. És melyik inkább? A vad vagy a tenyésztett lazac?
Korábbi lazacos posztomban is írtam, a kettő között nagy a különbség. A vadlazac izmosabb, a hús rostozata kevésbé zsíros, így az íze sem annyira markáns. A színe lehet sápadtabb is, attól függ, hogy milyen táplálékot tudott szerezni. Ragadozóként apró rákok, főleg a krillek a kedvencei, amelyek természetes astaxantin tartalmukkal színesítik a lazachúst. Minél északabbról fogják, például Alaszkában, annál több rákocsát tudnak levadászni és élénkebb színűek.
Életük során hosszú utat úsznak át, több ezer kilométert tesznek meg. Édesvizű folyókban születnek, majd tengerekben élnek. A vadlazacok alacsony telített zsírsav-tartalom mellett magas fehérjetartalommal bírnak, kiváló Omega-3 zsírsav-források, azokból is az EPA és DHA szempontból erősek. Gyulladáscsökkentő hatásuk miatt ezek pótlása fontos (ebben a posztomban erről a hatásról bővebben írok).
Gyulladáscsökkentés versus dioxin – akkor most melyik inkább?
Az Omega-3-nak ott is szerepe van, hogy segít visszaállítani a szervezet ideálisabb Omega-3- Omega-6 zsírsav arányát, ami az elmúlt ötven évben a kényelmi termékek, feldolgozott élelmiszerek, és az olajban sütés miatt az utóbbi felé tolódott. Emellett D-vitamint és szelént is tartalmaz, és még mikrotápanyagok sorát (egy részletes, magyar nyelvű lazac összefoglaló itt olvasható azoknak, akiket mélyen érdekel a téma).
A tenyésztett lazac húsa a mozgásszegény életmódja következtében zsírosabb. A színe jellemzően élénkebb, mert húsa a tápon keresztül színesedik. A legnagyobb esély arra van, hogy atlanti, norvég lazacot fogjunk ki a halas pultból, mert odafönn óriási farmok és erős halmarketing segíti a lazacipart.
A sok jótékony hatása mellett a lazacról időről-időre megírják, hogy PCB-ket, dioxint, dioxinszerű vegyületek és a környezetben tartósan megmaradó más szennyező anyagokat is tartalmaz. Erről egy alkalommal hosszan értekezett a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi karának munkatársa a Dining guide-on, minden vádpontot érintve. Röviden a lényeg: nyugodtan együnk lazacot.
Mikortól, hogyan kóstolhatják a babák?
A babák a 9. hónap körül megismerhetik a lazacot. Ha biztosra szeretnénk menni a tisztaságát illetően, és fenntartható tenyészetből vagy akvakultúrából származó halat szeretnénk, akkor az MSC minősítést (Marine Stewardship Council) keressük. Magyarországon ezek a termékek kapták ezt a minősítést a Tudatos vásárló gyűjtése alapján.
A lazac tatár, ahogyan a cevice is nyers halból készül hagymásan, citromosan, zöldfűszeresen. Vannak, akik nyers tojássárgájával és olajjal krémesítik, vagy ugyanezekből majonézt készítve bolondítják a halakat. Mi is szeretjük így, de ez most tojásmentes verzió lesz. 1-2 kanál joghurt vagy növényi joghurt is segít krémesíteni, de még az sem létszükséglet hozzá.
A nyers húsokra a babakonyhában nincs konkrét ajánlás, én ovis korra tenném azt az időszakot, amikor már biztonsággal fogyasztható. De készült baba változat is, ami serpenyőben átsült, egy kis alma, citrom, zöldhagyma és kapor ízesíti.
Tipp
A lazac tatár klasszikusan pirítósra kívámnkozó előétel. Én inkább blinit szoktam hozzá készíteni, mert annak ölelő puhasága is jól áll a tatárnak. Nagyon jól mennek hozzá a zöld levelek, főleg a bébispenót és rukkola.
Így készül a mentes blini
Lazac tatár akciós gerinc nyesedékből
Hozzávalók családi adaghoz:
- 25-30 dkg lazac
- 1 kisebb lilahagyma
- 10 db kapribogyó
- ¾ alma vagy körte (az egész gyümölcs maradék részét a baba kapja)
- ½ kezeletlen citrom reszelt héja és leve
- 1-2 ek joghurt vagy növényi joghurt
- ⅓ csomó aprított kapor
- 1 tk cukormentes mustár, pl: dijoni
- Só, borsika
Sült lazac tatár a babának
Hozzávalók:
- 25-30 gramm lazac
- ¼ almagerezd
- 3-4 cm zöldhagyma, vagy 1 tk aprított lilahagyma
- Pici citromlé
- 1 kk aprított kapor
- 1 tk olaj, vaj, vagy kacsazsír
Elkészítés:
A lazac gerincéről lefejtett húst a lehető legapróbbra vágom. Elkeverem finomra aprított lilahagymával, almával, kapribogyóval, és citromozom, mustározom, fűszerezem, krémesítem joghurttal vagy növényi joghurttal, majd megszórom a kapor egy részével. A hűtőben pihenhet 1-2 órát. Tálaláskor még adok neki egy kis kaprot és pogácsaszaggatóba töltve formázom.
A baba tatárjához az aprított almát és hagymát egy serpenyőben zsiradékon lassan megfonnyasztom, átkeverem a lazaccal, hagyom átsülni. Egy kevés citromlével és kaporral fűszerezem.
Gondjaid vannak a hozzátáplálással? Válogatós a gyereked? Különleges étrendi igényeitekkel zsonglőrködsz és az időhiány mindig nyerésre áll? Étrendtanácsadásomon ezekben a kihívásokban is örömmel segítek. Ha pedig családi receptekre, inspirációra van szükséged, kövess Facebookon, Instagramon!
Források még: