
Amellett, hogy erdőjáró program, a gyerekeket taníthatjuk arra, hogyan szedhetnek medvehagymát. Szívesen szedik, próbálgatják, rágcsálják szabadon.
Végre itt a szezon. Elsőosztályú családi program a hazai erdőkben gyűjteni a friss hajtásokat. Rövid időszaka az időjárástól függően március közepén-végén kezdődik, és április közepéig-végéig tart.
A természet kiválóan időzített, hogy a nagyböjti időszakra (mit lenne fontos, hogy a gyerekek is tudjanak erről az időszakról? Itt részletezem) tervezte be a medvehagymát, mert a tisztító, energetizáló, lemerült vitaminraktárakat töltögető, tavaszi fáradtságűző célokat pont támogatja, és majd a kitartásunkért jutalom húsvéti sonka mellett is kiválóan helytáll.
Hogy néz ki?

Gyakran szokták óva inteni az erdőjárókat, hogy a mérgező alkaloidákat tartalmazó májusi gyöngyvirág, illetve őszi kikerics is hasonlít alanyunkra. De nem olyan nehéz elkülöníteni őket. A medvehagyma a nedves, árnyas erdőkben érzi jól magát, az enyhén savas talajt kedveli. Évelő növény, levéllemeze átlag 15 cm hosszú és 4 cm széles, puha levelei fokhagyma illatúak. Virágzása idején is láthatók a különbségek. A gyöngyvirág levelei picit vastagabbak, rövidebbek, és édeskés illatú virágai nem a szár csúcsán, hanem a tő közelében erednek. A kikericsre pedig más élőhelyen, füves réteken, napfényes mezőkön bukkanhatunk.
Medvehagymát gyűjteni gyerekekkel is remek, ha megtaláltuk azokat a helyeket, ahol valóban ezt a növényt tudjuk szedni.
Mi legutóbb a barátainkkal a Héreghez tartozó erdős területen garázdálkodtunk az esőzéseknek köszönhetően nagy sárban. A Magyari Zoltán kopjafája melletti rétről indulva fölfelé több helyen is diszkréten fokhagymaillatú területek jelzik a zsákmány közelségét.
Ilyenkor jól esik látni, hogy a gyerekeket mennyire lelkesíti a szüret, és magára is rágcsálják a leveleket, több napra való immunerővel töltve magukat.
Nemcsak mint gasztrokincs jelentős növény, hanem a fitoterápia is szívesen használja. Több jósága:
Immuntámogató hatású
- Fő hatóanyagai közé tartoznak az alkilcisztein-szulfoxidok, alliin, allicin, és más kéntartalmú vegyületek, amelyek antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatásúak
- C-vitamin-tartalmának, polifenoljainak, csípősanyagainak köszönhetően a szezonális vírusokban megharcolt szetvezet védekezőképességet segíti.
- Antivirális, bakteriális hatású, a felsőlégúti kórságokban segítség, és nyálkaanyag tartalmában a köhögést is enyhíti.
- Ahogyan unokatestvére, a fokhagyma, ez is egyike a féregűző gyógynövényeknek.
Tápanyagokat pótol, roborál
Vastartalmával, és ásványi anyagaival levél formájú étrendkiegészítő. Nyerhetünk belőle egy kis magnéziumot, mangánt, kalciumot, káliumot, cinket, szelént, kobaltot. Ezek az anyagcsere folyamatainkban, a vérképzésben, az idegrendszer jó működésében segítenek.
Roboráló hatásához a kéntartalmú vegyületeinek étvágyfokozó hatása is hozzájárul. Fertőzésekben megharcolt szervezetnek pár medvehagymás pogácsa azért is jutalom.
Védi a szív- érrendszert
Vérnyomáscsökkentő, értisztító hatású, az érelmeszesedés megelőzésében segítség ez a növény is. Javítja az érfalak rugalmasságát, enyhíti a szédülést.
Az emésztést segíti
Enyhíti a puffadást, székrekedést. Az említett antibakteriális hatása révén a bélflóra egyensúlyára is hat.
Bőrbarát
Külsőleg is lehet alkalmazni különféle módokon például ekcéma vagy bőrgyulladás kezelésére. Fürdőként is használható, hogy a bőr könnyebben regenerálódjon.
Hat a hangulatra
A flavonoidok antioxidáns hatásuk révén javítják a sejtek állapotát, és a szervezetünk stressztűrő képességét. Illóanyagai pedig nyugtató hatásúak.
Mikortól kóstolhatják a babák?
Amikor az ételben megpároljuk, akkor csípősanyagai szelidülnek, így akár kóstoló mennyiségben a hozzátáplálás kezdetétől része lehet a baba menünek. Később, még egyéves kor alatt nyersen is kipróbálhatjuk, mert vannak a hagymákhoz vonzódó kicsik.
Hogyan gyűjtsük etikusan?
- Magyarországon sok helyen szedhetjük a hajtásokat, de kizárólag nem védett, állami erdőkben.
- Saját felhasználásra legfeljebb 2 kg/fő/nap az engedély nélkül gyűjthető mennyiség.
- Jellemzően fás területeken hajt, ahova le kell térnünk a turistaútról. Ne tapossuk le a lelőhelyet! Mutassuk meg a gyerekeknek is, hogyan legyenek kíméletesek! Egy növényről egy levelet csippentsünk le, ne tépázzuk meg!
- Ne tépjük ki gyökerestül, csak a levelét vigyük magunkkal! Évelő, hadd teremjen minél nagyobb mennyiségben!

Leggyakoribb lelőhelyei – vármegyékre bontva
Baranya
Mecsek: Éger-völgy, Száraz-kúti pihenő, Orfű és környéke, Misina (a Mecsek legmagasabb pontja) környéke
A Mecsekerdő nem védett területein nagyon sok helyen elterjedt és bárhol szabadon gyűjthető
Zala
Nagykanizsa környéke: Obornak és Bocska közötti erdők
Zalaszántó-Rezi-Várvölgy-Cserszegtomaj vonal
A zalaszántói sztúpa felé vezető út is boldogsággal, illetve medvehagymával övezett.
Kehidakustány, Deák-kút, Csácsbozsoki erdő (Zalaegerszeg közelében), Nemesszer, Sohollár és Szentpéterúr környéke, és Sarvaly-forrás Sümeg közelében
Somogy
Kercseligeti erdő, Hajmás környéke
Somogy és Baranya határán a Zselic is jó lelőhely
Komárom-Esztergom
Vértes hegység: Tatabánya: Síkvölgy, Medvehagyma tanösvény
Gerecse hegység: Nyergesújfalu, Pusztamarót, és azon belül is Sólyomfészek ifjúsági tábor környéke, Héreg
Veszprém
Bakony: Bakonybél, Nemesvita, Eplény, Zirc, Kígyó-völgy, Soponya, Burok-völgy
Balaton-felvidék: Zalahaláp, Vállus, Uzsa
Fejér
Kisgyón természetbarát telep és környéke
Tolna
Bátaapáti-Mórágy közötti erdő.
Szekszárd közelében: Sötétvölgy (sejtelmes ellenére egy szép és sejtelmetlen hely: tanúsíthatom
Vas
Farkaserdő, a Szajki-tavak környéke
És ha már megszedtük, mit készítsünk vele?
A következő részben a tárolási tippeket és gyerekbarát felhasználási ötleteimet gyűjtöm össze.
Érdekel, hogyan érhetnéd el, hogy gyermeked több zöldséget elfogadjon?
Keress bizalommal táplálkozási tanácsadásomon!
- Ha kérdéseid vannak a hozzátáplálásról, vagy a későbbi időszakok táplálkozási sajátosságairól
- Ha saját egészségügyi kihívásaidból keresed a kiutat
- Ha nehézséget jelent a főzés minden más feladatod mellett
Természetgyógyászként és táplálkozási tanácsadóként figyelemmel, alapossággal, holisztikus szemlélettel kísérlek a megoldás felé. Gyakorlatias tanácsokkal, beszerzési és főzési tippekkel, saját, bevált receptekkel is igyekszem átfogó támogatást nyújtani.
Az összeállítás forrásai:
A gyűjtések forrásai