A kakaós bögre pereme kedves mosolyt rajzol a gyermek szájára. A céklától bíbor mosoly még élettel telibb ezeken a szürke hétköznapokon.

A cékla a maga karakán földes jegyeivel megosztó gyökér. Bármilyen más gyökértestvér mellé kerül, átveszi a vezető szerepet és színével, ízével erős szólamot fúj. A rizottót, a tésztasalátát rózsaszínre festi, a céklás sárgarépás almás salátát csodásan édesíti, curry-t átcéklásítja, palacsintához is jól hozzá tudja adni a színét, ízeit. Aki most kezd el ismerkedni a cékla savanyításon túli ízeivel, több édességben is felfedezheti egyéb arcait.
Nálunk nagy kedvenc volt baba korban a céklás karobos brownie, majd később, és azóta is az étcsokis céklás kókuszgolyó. A cékla és kakaó egymás iránti vonzalma legendás. Ebből adódik ez az ital is.
Ezért egészséges a kakaó
A kakaó táplálék, ha nem az adalékok és a cukor népszerűsítik. Főleg a nyers kakaóra jellemző, hogy gazdag polifenolokban, azaz olyan antioxidánsokban, amelyek segítenek a gyulladásokat megelőzni, normalizálni a koleszterinszintet, a LDL (alacsony sűrűségű lipoprotein, amelynek kisebb fajtája az erekben plakkok képzésében részt tud venni) szintjét csökkenteni, így védve a szív és érrendszert. És még a véráralmást is virtuózabbá teszi. Ez utóbbi az agy működésére is serkentő hatású, innen is az ismert tanács a vizsgára készülőknek, hogy mielőtt tételt húznak, dobjanak be pár kocka étcsokit.
Mi a különbség a nyers és a hagyományos kakaó közt?
Flavonoid tartalma a vérnyomás rendezéséhez, az erek rugalmasan tartásához járul hozzá. Többféle vitamint és ásványi anyagot is tartalmaz, többek közt magnézium, a réz és a kálium – forrás, és a vitaminok közül A, B1, B2, B6, B12, D- és E-vitamin szerezhető belőle. A jótékony hatásokról szóló tanulmányokkal azonban nem árt távolságtartónak lenni, mert sok a szponzorált vizsgálat. Az igazság valószínűleg az, hogy jó tápanyagforrás, de nem csodaszer.
Amiért viszont két éves kor alatt nem javasolt bevetni a kakaót, az az, hogy stimuláló hatású alkaloidokat: teobromint és teofillint is tartalmaz. A teobromin segít az ereket tágítani, ezáltal csökkenteni a vérnyomást, és a csoki hangulatjavító hatását is ennek a vegyületnek tulajdonítják. A teofillin szerkezete a koffeinéhez hasonlít, és több izgalmas hatása is van, például asztma kezelésére használható gyógyszert állítanak elő belőle. Vizelethajtó hatása is ismert.
A minőségi kakaó antioxidánsai és a cékla vérképzést is támogató vegyületei együtt segítik, hogy gyermekünkkel az idő lassabban teljes, sokáig fiatalok és szépek maradjanak.
Néhány szempont kakaópor választáshoz
- Általánosságban a bulk kakaók a legszélesebb körben elérhetők (ha érdekel, milyen fajták vannak, hol teremnek, honnan érkeznek hozzánk, a poszt végén a linkek közt szerepel egy kis magyar tájékoztató). A magasabb százalékkal bíró, pl 20-22%-os kakaóporok erősebb zsírtartalmúak, krémesebbek, illatosabbak.
- Ha olyan terméket választunk, amelyen a Flocert FairTrade jelzése szerepel, akkor olyan gyártónak adunk bizalmat, amelyik a gyártási láncából kizárta a kizsákmányolást pl a gyerekmunkát, rabszolgamunkát, méltánytalan béreket
- A bio minősítés pedig azt is jelenti, hogy termőföldet, a környezetet sem zsákmányolják ki
- A nyers kakaó polifenolokban gazdagabb. Attól nyers, hogy a többlépcsős előállítási sorozatban a pörkölés előtt befejezte útját, míg a hagyományos kakaópor pörkölt, feldolgozott. Aki először kóstol nyerset, hiányolhatja belőle azt a megszokott illatot és ízt, amely aromaanyagokat a pörkölés során szerzi a kakaóbab.
Kakaót készíthetük tehát a gyerekeknek közepes minőségű, cukros, adalékos porból, de lehet egy sokkal táplálóbb verziót is keverni minőségi, natúr alapból. Az édességét is mi állíthatjuk be így, és pont előnyére válik, ha a kesernyésséget nem ordítja le a harsány édes íz.

Így készül a céklás kakaó
- A céklalé nagyon édes és nagyon bíbor és céklaízű. Ezért első próbára kisebb löttyintést érdemes a megszokott kakaóhoz tenni.
- Mivel önmagában is nagyon édes, ezért a kakaó kevesebb hozzáadott édesítést kér. Érdemes egy natúr kakaó italt keverni, majd hozzáönteni a céklát, és ennek megfelelően pótolni az édesítést.
- A céklalé minőségében hasonlóan a kakaóporokhoz vannak különbségek. A Biopont, a Steinberger, az Alnatura bio, a DmBio céklaleve, vagy a Dennree rote bete saftja mind nagyon finom.
- Mi egy kevés mézet szoktunk használni, ami még plusz ásványi anyagokat ad a csemegéhez.
- Legtöbbször higított rizstejjel készítjük, de aki tolerálja, a tehéntej is teljesen jó. Ahogy írtam a növényi tejekről szóló összefoglalómban, a rizstej a legédesebb, ezért támogatni tudja a cukorcsökkentő törekvéseket.
Nálunk ílyen arányokkal készül egy fél literes kakaó:
Tipp
1 evőkanál kakaóport 2 dl forró vízben felöblítek (ez a kisfiam szava, keresem az alkalmakat, amikor legálisan használhatom). Felöntöm 2 dl rizstejjel, 1 dl céklalével, és a végén pár könnycseppnyi mézzel elkeverem.
Kérdéseid vannak a hozzátáplálásról, egészséges táplálkozásról? Válogatós a gyermeked? Táplálkozás tanácsadóként és fitoterapeutaként segítek, hogyan tovább. Személyre szabott megoldásokat, élhető, gyakorlati tanácsokat kínálok. Keress bizalommal egyéni vagy családi konzultáción. Ha pedig családi receptekre, inspirációra van szükséged, kövess Facebookon, Instagramon!
Források