fbpx

Funkcionális gyerekétkeztetés szívvel lélekkel

Dénes Dóra családi konyhája

  • Étkezési tanácsadás
  • Tudástár
  • Rólam
  • Kapcsolat
  • Egyéb kategória Fenntarthatóság Főzés tippekTudatos táplálkozás

    Eleged van a válogatósságból? Kertészkedjetek!

    A húslevesben úszkáló színes kockák máris vonzóbbak, ha magad locsoltad, gondoztad és szüretelted, amit megfőztök. Hogyan bővíthetjük a gyerekünk étrendjét úgy, hogy közben jól érzi magát? 

    Tavaly tavasszal elsőként vetettünk a gyerekeinkkel batátát, őszre lett termésünk. A saját kis kertünkben nem lett volna rá hely, de a szomszédunk, aki a Covid berobbanása után a karantén idejére vidéki telkére költözött, felajánlotta, hogy kertjének egy részén gazdálkodjunk okosan. A márciusban induló palántázásba, a növendékek májusi kiültetésébe, és a gondozásába a gyerekeket aktívan bevontuk. Ástak, hurultak, gazoltak, locsoltak, figyelgették a levelek hajtásait, időnként szedtünk is belőlük, és vártuk az őszi termést. 

    Jó feladatok ezek egy hat és egy négyévesnek. A gyökérzöldségek nevelése abból a szempontból különleges tanulás, hogy nem látható a folyamatban, mi lesz az eredménye a befektetett munkájuknak. Nincsenek látható termés kezdemények, csak bízni lehet benne, hogy később, amikor kihúzzuk a földből,  jól fejlett példány a jutalom. Ez nagyon sokszor így van az életben is, ha valamilyen tervünkbe belevágunk. 

    A kertészkedés a gyerekek több olyan készségét is fejleszti, amire elsőre nem is gondolnánk. Jó hatással van az étvágyra, immunrendszerre is, és főleg arra, hogy több ételt fogadnak el. Összegyűjtöttem ezeket az áldásos hatásokat. 

    1. Meghozza a kedvet a kóstoláshoz 

    Sok étellel szembeni bizalmatlanság oka az, hogy nem ismerjük. A gyerekek válogatóssága összetett, és számos oka lehet (ebben a posztomban részletesebben is írok ezekről). Egyik ezek közül az, hogy kevés a saját tapasztalatuk arról, honnan erednek a betevőink. Több nemzetközi felmérés is megjelent már, amely olyan hiányosságokra mutat rá, hogy a gyerekek nem tudják, hogy például a tejet tehén adja, a halrudacska és a vízben úszó kopoltyús állat közt van összefüggés, vagy a hasábburgonya illetve chips burgonyából van, ami pedig földben terem. 

    Sok étellel iparilag feldolgozott formában találkozunk. Az élelmiszeripar állagai, ízfokozói be tudják húzni a gyerekeket (is), azokra könnyű rászokni. A küzdelem akkor kezdődik, ha a szülők szeretnék, hogy gyerekeik nyissanak a zöldségek felé. Olyankor kiderülhet, a gyöngyöző vasárnapi húslevesében úszkáló puha, színes kockák nekik nem sokat jelentenek. 

    Legyen élményük arról is, milyen az a sárgarépa, karalábé, gyökérzöldségek eredeti állapotukban! A piacon, a kertben láthatják, ez ugyanaz a zöldség, ami a levesbe kerül. Otthon meghámozhatjuk, megkóstolhatjuk: édeskés, ropogós, talán nyersen jobban is ízlik. A nagy mumus spenót is lehet, hogy sokkal szimpatikusabb, ha a kertben zsengén kihajtott levelét leszakítják, kóstolják, mint fokhagymán fonnyasztva főzelékként. 

    2. Bővül a kör, amiből hajlandók enni 

    A gondozásnak köszönhetően több kombinációs lehetőség is megmutatkozik. Könnyen nevelhető zöldségek a salátafélék, és fűszernövények, illetve az amúgy is édes zöldborsó, paradicsom.

    A gyümölcsökkel, például bogyósokkal szemben ezek egy szezonon belül is termést hajtanak, így belátható időn belül beérnek, megkóstolhatók. A föld alatt fejlődő gyökérzöldségekkel szemben pedig a gondozási idejük alatt folyamatos visszajelzést adnak: látható, ahogyan növekednek, fejlődnek, hajtanak, érnek. 

    A spenót, mángold, park choi, rebarbara sem nagy helyigényű, és szintén jó alanyok arra, hogy a kicsik gondozzák. Ha saját termésük kerül az ételbe, akkor annak kedvéért a vele társuló zöldségeket, gyümölcsöket is jobb eséllyel kóstolják. 

    A tökfélék nagyobb helyigényű, de mókás alanyok. Az a temérdek inda, amit hajtani tudnak, és amelyek közé olyan jól el lehet bújni, a cukkini gyönyörű és finom virágai, a patisszon csillagufó formája mind remek vizuális tuning ahhoz, hogy a tányéron is érdekesebbek legyenek. Jó az uborka is, rengetegféleképp ízesíthető.  Őszre is marad növendék, ha vetünk sütőtököt

    Nálunk a zöldfűszerek illata is meghozta a kedvet ahhoz, hogy a gyerekek kipróbálják, és több ételt is sikerült elfogadniuk azzal, hogy a bazsalikomukat, mentájukat, citromfüvüket, kakukkfüvüket beletépkedhették. A másik nagy jótétemény, hogy az amúgy kesernyés, de szuper egészséges szárzellert is sikerült így megszeretniük. 

    Zöldfűszerek: könnyen nevelhetők és szuper egészségesek

    3. A sláger zöldségek fel tudják karolni a kevésbé népszerűeket

    Például a krumplival a gyerekek többsége jól kijön. Ha megismerik, hogy a föld alatt, hogyan terem, és ebből szempontból hasonlóan fejlődik a sárgarépa, cékla, pasztinák, batáta, vagy a csicsóka, akkor kiderül, azok sem ellenségek. Ugyanígy az általában szeretett sütőtök segíthet a rokonainak, a hasonlóan fejlődő, többi tökfélének. 

    A zsenge ízű zöld saláták, például a madársaláta/galambbegy saláta is képes lehet arra, hogy felhívja a figyelmet kollégáira. Így egy amúgy is érdekes, bordó lollo saláta, egy endívia, egy rukkola is megkóstolható. 

    4. Javítja a készséget az együttműködésre és koncentrációra

    A kerti munkák is, mint bármely más csapatmunka alkalmazkodást, együttműködést, koncentrációt igényelnek.  A feladatok megbeszélése, elosztása, a kommunikáció is alapvető eleme (ahogyan ez az írás is részletezi). Ezek fejlesztését sokszor az intézményektől várjuk. Pedig egészen szórakoztató módon tudnak szintet ugrani a gyerekek akár azzal is, ha részt vehetnek a döntésben, a kert melyik pontjára, hogyan ültessük el a palántát, hogyan gondozzuk, mit kezdjünk a poloskával, csigával, krumplibogárral, vagy más garázdákkal. 

    salt

    5. Meghozza az étvágyat

    A szabad levegő, a mozgás alapvetően is jó aperitif helyett. Az éhségérzet kialakításáért felelős hormonunk, a ghrelin kiválasztására  is hatással van, ami a gyomorból a véráramon át az agynak jelez arról, jól esne már asztalhoz ülni. Emellett egy alacsony vagy közepes intenzitású, de fejben koncentrált tevékenység feledteti a nassolási késztetést is. A kicsik eleve jobb étvággyal látnak az ebédhez, ha előtte nem csipegettek unalomból sorozatban délelőtt.

    Mitől más kertészkedni, mint játszóterezni? A hinta és mászóka is képes ugyanerre a flow-ra  csak a játszótéren más gyerekek is rendszeresen ropogtatnak valamit, földezés közben pedig meg nem ez az első gondolat.

    6. Jó mozgásforma 

    A napfény és szabad levegő hangulatfokozó hatásán túl a nagyobbaknál az ásás, kapálás, gereblyézés szabadtéri sport tevékenység, amely többféle izomcsoportot is megmozgat. Ez a cikk összegzi, hogy bizonyos kerti munkákkal mennyi kalóriát lehet égetni. Ha a tudatos mozgás a cél, a gyerekekkel is kezdhetjük a kertezést úgy, ahogy a tesi órát szokták: légzőgyakorlattal, bemelegítéssel, és a végén nyújtással lezárhatjuk. 

    Az ovis korosztálynál a palántázás és társai azon tevékenységek közé tartoznak, amelyek látást és a kéz mozgását összekapcsolják, vagyis fejlesztik a szem-kéz koordinációt. Ez elengedhetetlen például ahhoz, hogy majd az írás és olvasás tanulásakor vonalközben tudjon írni, a szemével követve a keze mozgását, miközben a leírt szövegre néz. És így követhetők a sorok is olvasáskor. 

    7. Gazdagítja a bélflórát 

    Kedvelt kutatási terület, hogy a környezetünk és életmódunk milyen hatással van a bennünk élő mikroflóra összetételére. Általánosságban elmondható, hogy a környezetszennyezés, a feldolgozott élelmiszerek, hajszolt életvitel és általában a városi életmód csökkenti a bélbaktérium törzsek, fajok sokszínűségét. Tanulmányok igazolták, hogy a kapcsolódás a természettel, a kerttel, a gyakori szabadidős tevékenységek hatással vannak a bél mikrobiom változatosságára. 

    Egy finn kutatásban úgy találták, hogy idősebb kertközelben élőknél csökkent a Clostridium difficile (ez, a hasfájást, hasmenést okozni képes rosszfiú sokunk belében megtalálható, és jellemzően akkor tud elszaporodni és gondot okozni, ha gyógyszeres kezelés vagy fertőzés miatt az egészséges flóra pusztulásnak indul), és növekedett a Bacteriodetes ( többek közt a rostok hasznosításában és az immunrendszer oktatásában is részt vevő törzsek), és a Faecalibacterium prausnitzii (gyulladáscsökkentő hatású biokémiai vegyületeket tud kiválasztani) aránya. Ha vegyszermentes, változatos kóstolókkal, saját terményekkel is gazdagítjuk a menüt, az a bélflórára, és immunrendszerre (mi közük egymáshoz? Itt kifejtettem) is jó hatással lesz. 

    Mire vigyázzunk a kertben? 

    A kertészkedés gyerekekkel állandó figyelmet és instruálást követel. A sérülések, parazita és más fertőzések elkerülése miatt éles szerszámok közelébe ne kerüljenek! Gyomirtóval, permetszerrel, más növényvédő szerekkel ne találkozzanak, és zárjuk ki a lehetőségét, hogy bármilyen kerti vegyszert belélegezzenek! A kertészeti szakboltokban kaphatók gyerekek számára is használható ásók, lapátok, és színes, menő gyerek kertészkesztyűk. 

    Ha  nincs saját kertünk, akkor is kertészkedhetünk

    Közösségi kertek az egész országban találhatók. A kertkeresőben jó eséllyel találhatunk a közelünkben lehetőséget, ahol a kertszabályok betartásával saját parcella bérelhető. Budapesten például, hozzánk közel Zuglóban klassz hely a panelházakkal körülvett Zugkert, ahol 1200 forintos havidíjért lehet termelni. Nagyon sokan választották ezt, most épp nincs is hely új tagok felvételére, de máshol is tartanak fent lakóközösségek, alapítványok kisebb-nagyobb saját kertet. 

    További kihasználatlan, budapesti zöld területekről itt is találunk egy listát. 

    A fővárosnál maradva a Füvészkertben is léteznek kertész foglalkozások, amelyekre  a gyerekkertesz.hu oldalon lehet jelentkezni.  “A FűFa Tankert csak a foglalkozások ideje alatt látogatható. Itt fogadunk ovis-sulis csoportokat és itt zajlanak a Szamóca Kiskertész Klub foglalkozások is hétvégén, amelynek keretében részt vehetnek a gyerekek a növények termesztésében” – mondta a blognak a programok egyik kertészmérnök vezetője. 

    Ovikert programmal a tudatos étrendért

    Az óvodás korosztály táplálkozási szokásainak alakítása az egyik célja az Ovikert programnak. Stiller Tamás séf tíz éve tanítja a 3-7 éveseket a kertművelésre Heves-megyében, és a jövőben szeretné eljuttatni programját az az egész ország területére. 

    “A globalizált és felgyorsult életmóddal eltávolodtunk a természettől, és a szezonalitástól. Azáltal, hogy januárban is lehet paradicsomot kapni, egész évben van banán és tele vannak a boltok félkész ételekkel, már nem is tudjuk, mi a természetes fejlődése egy növénynek. Szomorú, hogy vannak, akiknek nem éri meg, hogy a saját kertjükben termő édes almát leszedjék, mert egész évben kapnak almát a hipermarketben. Sok élelmiszerünk feldolgozott, csomagolt, könnyen beszerezhető, de ezekkel a saját és gyerekeink egészségének sem teszünk jót. Én igazi vidéki gyerek voltam. Ennek minden szépségét szeretném megmutatni a gyerekeknek” – mondta Tamás, aki palántákkal, azoknak a fagyosszentek napjait követő  kiültetésével és eszközökkel segíti a részt vevő óvodákat, majd pedig a termés beéréséig végigviszi velük a gondozás folyamatát. 

    A séf imád változatosan főzni, és ebben is szeretne inspirációt nyújtani. “Az ötéves kislányom számára természetes, hogy mindent megkóstol, mert jóformán kétszer nem főzöm ugyanazt az ételt. Nagyon jól esik, ha a program hatására más gyerekek is megszeretnek új zöldségeket, addig ismeretlen ízeket és otthon is kérik azokat a szüleiktől” – tette hozzá Tamás.

    Az iskolás korosztály természetismereti tudásának bővítésére pedig kiinduló pont  lehet az Iskolakertekért alapítvány, amelyhez intézmények csatlakozhatnak. 

    Válogatós lánglelkűt nevelsz? Fényen is elélne? Tartasz a hiányállapotoktól? Étrendtanácsadásomon örömmel segítek abban, hogy megismerjük a testi, lelki okokat.  Ebben a programban az ízek, állagok újra megismerésén, az ételekkel való viszony erősítésén és a jó élményeken keresztül bővíthetjük a gyermeked étrendjét, és kialakíthatjuk a korának és személyiségének megfelelő választékot.

    Ha családi receptekre, inspirációra van szükséged, kövess Facebookon, Instagramon!

    Források

    How gardening affects mental health

    Effect of Moderate Intensity Exercise on Ghrelin and Leptin Hormones

    Why not think of gardening as a sport? 

    Dénes Dóra

    Dénes Dóra vagyok, funkcionális táplálkozás tanácsadó, természetgyógyász, fitoterapeuta. Érdeklődésem középpontjában a gyógyító étrendek és tápanyagok állnak, a gyerekek egészségének megalapozása az étkezési szokásaikon keresztül, és a különböző igények összehangolása családon belül.

    Étrend tanácsadás

    Étkezési tanácsadás

    Megújult menütervező koncepciómmal időt spórolok, hogy egészséges, változatos ételeket tudj főzni a sűrű mindennapokban. Ha az egészségbeli okból, vagy babavárás, szoptatás, hozzátáplálás miatt nagy elhatározásra jutottál, számíthatsz rám. 

    Étkezési tanácsadás

    Megújult menütervező koncepciómmal időt spórolok, hogy egészséges, változatos ételeket tudj főzni a sűrű mindennapokban. Ha az egészségbeli okból, vagy babavárás, szoptatás, hozzátáplálás miatt nagy elhatározásra jutottál, számíthatsz rám.

    @edespofablog

    Followers